UEFA: munkacsoportot állítottak fel a koronavírus miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.03. 12:53
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) munkacsoportot állított fel, melynek feladata, hogy megoldást találjon a koronavírus-járvány miatti halasztásokkal átalakuló versenynaptárt érintő problémákra.

Teodor Teodoridisz, a szervezet főtitkára az amszterdami UEFA-kongresszuson kedden azt mondta, a testületet hétfőn hozták létre, és már meg is kezdte a munkát.

A vírus európai terjedése miatt több labdarúgó-bajnokságban is mérkőzéseket halasztottak el, a legnagyobb problémát mindez várhatóan Svájcban okozza: a helyi bajnokságot legalább március 23-ig felfüggesztették, miután a csapatok képviselői közölték, nem hajlandóak zárt kapuk mögött játszani.

Svájcban több mint kéttucat fertőzöttet találtak már, emiatt az ezerfősnél nagyobb tömeget megmozgató rendezvényeket március 15-ig betiltották, ezzel is igyekezvén elejét venni a járvány terjedésének. Ennek következtében a svájci labdarúgó-bajnokság első két osztályának összes mérkőzését törölték a válogatott szünetig.

Olaszországban a 25. fordulóból négy, a 26. körből pedig hat mérkőzést halasztottak el, utóbbiakat május 13-ra. Előbbieknek még nincs új időpontja.

A nyári Európa-bajnokság miatt – papíron – május 14-ig minden bajnokságnak véget kell érnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik