Lőw és Neymar is elmenekült Párizsból, Babost meglepné, ha lenne olimpia

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 22:10
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Lőw Zsolt, a Paris SG másodedzője a Balaton partján igyekszik átvészelni a vírusválságot. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy a feleségével, hogy hazajönnek. Franciaországban addigra hatezerre nőtt a fertőzöttek száma, míg idehaza akkor még az ötvenet sem érte el. Két kislányuk van, Andrea a szíve alatt hordja a harmadik gyermeküket, ezért úgy érezték, itthon nagyobb biztonságban vannak. A tréner a lapunknak adott interjúban őszintén elmondta: még csak sejtésük sincs arról, mikor, milyen körülmények között folytatódhatnak a küzdelmek.
Lőw Zsolt,
a Paris SG másodedzője a Balaton partján igyekszik átvészelni a vírusválságot. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy a feleségével, hogy hazajönnek. Franciaországban addigra hatezerre nőtt a fertőzöttek száma, míg idehaza akkor még az ötvenet sem érte el. Két kislányuk van, Andrea a szíve alatt hordja a harmadik gyermeküket, ezért úgy érezték, itthon nagyobb biztonságban vannak. A tréner a lapunknak adott interjúban őszintén elmondta: még csak sejtésük sincs arról, mikor, milyen körülmények között folytatódhatnak a küzdelmek.

Adorján Krisztián az olasz másodosztály tizedik helyén álló Virtus Entella 27 esztendős magyar középpályása a vírus európai gócpontjának számító Olaszországban él. Ami a legfontosabb, nem beteg, nincsenek tünetei. De karanténba kényszerült, ráadásul a klub alelnökénél már kimutatták a vírust. A légiósnak nem volt könnyű az elmúlt időszak: súlyos térdsérülése után az ősszel tért vissza, de januárban csak egy meccsen kapott szerepet, s azóta a kispadon ült. Nem meglepő, hogy a nyáron új csapat után nézne.

Jürgen Klopp 2015 májusában, majd' hét-hét évnyi mainzi és dortmundi edzősködést követően pihenőre vonult. Ugyan lehetősége lett volna a szinte azonnali folytatásra, inkább fújt egyet. Szabadsága így sem tartott kimondottan sokáig, öt hónappal később már Európa egyik legnagyobb klubját irányította. Az első liverpooli időszakáról szól a Hosszabbítás mellékletünkben olvasható életrajzi sorozatának 5. része.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
2025.04.18. 23:40

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
2025.04.17. 00:01

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39
Ezek is érdekelhetik