Topolya: döntetlen az Indjija ellen, továbbra is ötödik az újonc

TŐKE JÁNOS (Szabadka)TŐKE JÁNOS (Szabadka)
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 18:00
Habár végig fölényben játszott, a Topolyai Sport Clubnak be kellett érnie az egy ponttal az Indjija elleni találkozón: a topolyai csapat a szerb Szuper Liga 21. fordulójában 1–1-es döntetlen játszott a város nevét viselő csapat vendégeként.

A TSC vezetőedzője, Szabó Zoltán a Filipovics – Ponjevics, Antonics, Babics, Varga – Zec, Milicsevics, Tomanovics, Arszenijevics – Lukics, Szilágyi kezdőcsapatot küldte pályára a bajnokság 14. helyén álló Indjija ellen. A hat felkészülési mérkőzésen aratott négy győzelem és két döntetlen után a TSC nagy reményekkel vágott neki a bajnokság tavaszi idényének, s az Indjija elleni mérkőzés első félidejében meg is mutatkozott a két csapat közötti különbség, a vendégek ugyanis többet birtokolták a labdát, több veszélyes támadásuk is volt, de gólt nem sikerült szerezniük.

A második félidő tizedik percében – kissé váratlanul – a hazaiak Mihajilo Banjac góljával megszerezték a vezetést, de sokáig nem örülhettek, mert a felkészülési mérkőzéseken remek teljesítményt nyújtó és összesen hat gólt szerző Szilágyi Vladimir a 64. minutumban egyenlített. Az eredmény a mérkőzés végéig már nem változott, így a TSC huszonegy forduló alatt 37 pontot gyűjtött, így továbbra is az ötödik helyen áll a szerb első osztályban.

A következő fordulóban a Szabó Zoltán edzette Topolyai Sport Clubra jelentős erőpróba vár, Zentán a Városi Stadionban fogadja a belgrádi Partizant. A találkozóra nemcsak a csapat, a biztonsági szolgálat is nagy erőkkel készül, mivel biztos, hogy sokkal többen szeretnék megnézni a TSC–Partizan mérkőzést, mint amennyi nézőt képes befogadni a zentai stadion. Az is biztosra vehető, hogy a találkozót az ArenaSport televíziós csatorna élőben közvetíti.

Az őszi idény végén a Partizan a második helyen állt 44 ponttal az éllovas és örök rivális Crvena zvezda mögött, amely húsz forduló alatt 54 pontot gyűjtött. A TSC–Partizan mérkőzés időpontja a tervek szerint hétfőn derül ki, de az biztos, hogy a hétvégén, vagyis szombaton vagy vasárnap rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56

Mezei Szabolcs: A szerb bajnokság erősebb a magyarnál, itt lesz lehetőségem tovább fejlődni

Minden más foci
2025.06.30. 09:18

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
2025.06.19. 18:20

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
2025.06.19. 08:36

„Volt érdeklődés Magyarországról is” – kapós játékosokat nézett ki az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 16:03

A Radnicski öt gólt lőve megverte a Topolyát

Minden más foci
2025.05.25. 19:07
Ezek is érdekelhetik