Szaúd-Arábia: pénzdíjas női futballbajnokság indul

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 12:15
Pénzdíjas női futball-bajnokság indul Szaúd-Arábiában.

A labdarúgóliga megnyitóünnepségén az összes sportágat felügyelő országos szervezet, az SFA elnöke, Halid bin al-Valid bin Talal herceg azzal indokolta saját kezdeményezését, hogy megértették, a nők számára is közösségi szintű labdarúgásra van szükség – írja az Arab News hírportál.

A bajnoksággal kapcsolatos összes költséget az SFA fedezi, a pénzdíj 500 ezer riál (41.5 millió forint) lesz. A csapatokban 17 évesnél idősebb játékosok szerepelhetnek, az első szezonban Rijádban, Dzsiddában és Dammamban lesznek a mérkőzések, de a közeljövőben várhatóan további városok csatlakoznak a ligához. A márciusban kezdődő idény végén rájátszást rendeznek, s a bajnokság döntővel zárul majd.

A női liga megalapításához edzői és játékvezetői tanfolyamok kapcsolódnak, később utánpótlás-bajnokságokat is indítanak.

Szaúd-Arábiában csupán két évvel ezelőtt engedélyezték nők jelenlétét nézőként a férficsapatok labdarúgó-mérkőzésein, és 2018-ban szüntették meg a nők autóvezetési tilalmát is. Tavaly óta a szaúdi nők férfi kísérő nélkül utazhatnak külföldre, és az éttermi szegregációt is eltörölték.

Legfrissebb hírek

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Női NB I: hárommal verte meg az újoncot a címvédő FTC

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 17:19

A férfiak után az FTC női csapata is legyőzte az MTK-t az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 18:09

Női NB I: a Győr nyert Újpesten, Budaörsön 10 gól esett

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 21:26

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
2025.10.24. 19:52

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:25

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:50
Ezek is érdekelhetik