Edzősors: Szeptemberben visszatérek a kispadra – mondta Allegri Párizsban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 14:42
null
Allegri nem szeretne túlságosan hozzászokni a nyaraláshoz (Fotó: AFP)
Massimiliano Allegri állítása szerint szüksége van arra, hogy szeptemberben visszatérjen a kispadra, de tagadta, hogy bármilyen kapcsolatba lépett volna a Paris Saint-Germainnel.

 

A Milan és a Juventus korábbi trénerét számos európai élcsapattal hozták szóba, legutóbb a francia gárdával, mivel az olasz edzővel Párizsban találkoztak az újságírók.

A két csapattal hat (Milan: 1, Juventus: 5) olasz bajnokságot nyerő tréner elmondása szerint személyes ügy miatt utazott Franciaországba, nem tervezi, hogy a PSG-nél vállal állást.

„Semmi köze nem volt a PSG-hez, a tisztelet hiánya lenne a többiek felé, ha azért lennék itt, mert Leonardóval tárgyalok – mondta Allegri az AFP-nek. – Azért vagyok Párizsban, ebben a csodálatos városban, hogy bemutassam a könyvemet, a történeteimet és a tapasztalataimat. Nem tudom, mit hoz a jövőm.”

Hozzátette, egy év szabadság után véget kell vetnie ennek az állapotnak, mert fél, hogy hozzászokna a vakációs életstílushoz, illetve arról is beszélt, hogy angolul kezdett el tanulni – azt viszont nem árulta el, erre a következő munkahelyén szüksége lesz-e.

„Szeptemberben vissza kell térnem. Ha hozzászokom a vakációzáshoz, soha többé nem fogok dolgozni. Ezért kezdtem el újra tanulni. Angolul tanulok, hogy fejlesszem magam, mert amikor külföldre megyek, nem tudok kommunikálni” – tette hozzá az 52 éves szakember.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27
Ezek is érdekelhetik