A Világosság – Hidegkuti Nándor ugródeszkája

Az elnevezés alapján gyaníthatjuk, a Világosság SC kezdettől fogva kötődhetett valamelyest a keresztény körökhöz, a húszas évek végétől mindenesetre egyértelmű a kapcsolat: Mihalovics Zsigmond személyében jeles egyházi személy állt az élére. A Budapest-herminamezői plébánia alapítója, a Karitász érseki biztosa és az Actio Catholica országos igazgatója karolta fel az időközben nevet változtató klubot, amelyet Pluhár István a következőképpen mutatott be 1942-es, Magyarországi sportegyesületek története című munkájában. „Herminamezői Atletikai Club. 1920-ban Világosság SC néven alakult. (...) Ez után Mihalovics Zsigmond kanonok vette kezébe a klub vezetését mint annak elnöke.”

Összeolvashatjuk a szöveget a bő másfél évtizeddel korábban, Földessy János 1926-os futballtörténeti könyvében közölt állításokkal, amelyek valamit sejtetnek a klub szellemiségéről is: „1920-ban az Erzsébetkirályné-út környékének sportolói Melcher Győző szervezésével alakítják. Bemutató mérkőzésének sikerei a környékbeli lakosság áldozatkészségét vívják ki és csakhamar fejlődésnek indul. Közönséges tarlóból tagjainak munkájával pályát létesít, amelyet az OTT-től kért pályasegély elmaradása miatt fel kellett adnia. (...) A Világosság SC fair voltával tűnik ki, amit bizonyít az a tény is, megalakulása óta csupán két játékosa lett kiállítva.”

Az adatsor alapján éppen száz éve alapított egyesület nem keverendő a Budafoki MTE elődjével, az 1912-ben létrehozott és eredeti nevén csak igen rövid ideig működő Világosság Football Csapattal, amelynek tagjai a korabeli sajtó nyomai szerint kerékpárversenyeken is részt vettek. Visszatérve az első világháború után életre hívott Világosságra, a későbbi papi szerepvállalás hátteréről megtudhatunk egyet s mást Seres Ferenc könyvéből, a Mihalovics Zsigmond élete című kötetből (valószínűleg a pápai prelátus személye miatt születhetett az a magyarfutball.hu oldalon is hivatkozott, ám nem igazolható szóbeszéd, amely szerint a HAC papnövendékek csapata volt).

„Egy munkásküldöttség kereste fel a plébánost 1928-ban. Elmondták, hogy van egy futballklubjuk, Világosság a neve. A klub tagjai kocsmázásra kaptak. Kérték, hogy vegye gondjaiba a fiatalokat. A futballistákat vállalta, és mint elnök a legnagyobb ambícióval vezeti a Herminamezői Atlétikai Clubot, a HAC-ot. A választmányi gyűléseken együtt üldögél a munkásokkal és együtt tanakodik a fiúk javára. A sportklub nagyon virágzott. Ökölvívó szakosztály is alakult és egykettőre szép eredményeket értek el. Birkózó szakosztályuk is van, és a HAC birkózói az országban harmadikok. A sportcéljaira kibérelt egy nagyobb területet és rajta új klubházat épített. Építész híveit fellelkesítette és a 10x20 méteres házat hamarosan felhúzták. Tuss-fürdőt rendezett be, szabályszerű salakpályát, ugrópályát, szögescipőt és mindenféle atlétikai szert beszerzett. A klubházba könyvtárat, sakkot, gramofont, a szabadba amerikai kuglizót állított be. Azóta a klubház a munkásifjúság gyűjtőhelyévé lett. Télen a pályán jégpályát rendeznek be és hangerősítő muzsikája mellett korcsolyázik az ifjúság.”

Érdekes adalékokat tudhatunk meg a klub történetéről egy 1933-ban megjelent Nemzeti Sport-cikkből is: „Azt mondják, hogy soha még ilyen nagyszerű vezetősége nem volt a HAC-nak. Mihalovics elnök igazán szívén viseli a klub és a játékosok ügyét. (...) A saját pálya hiányát természetesen a HAC is nagyon érzi, ennek ellenére is nagy gondot fordít az utánpótlásra. A mérkőzéseiket – mint az elmúlt évben – az idén is az Amerikai-úti Testvériség-pályán játsszák le.”

Mihalovics mellett ki kell emelnünk a nagy tiszteletben álló főtitkárt, a számos forrásban – így a Pluhár-féle bemutatóban is – kiemelt Both Jenőt is. Az 1907-ben született sportember a herminamezei csapat labdarúgójaként, majd vezetőjeként szerzett nevet a hazai futballéletben, utóbb húsz évig dolgozott a Népsport tudósítójaként, 1980-ban bekövetkezett haláláról a sportlap is beszámolt. Fia, Both József, egykori futballista, magyar bajnok edző, utánpótlás-nevelő szakember segített megidézni a HAC-vezető személyiségét.

„Nagyapám, Both Béla a Fővárosi Nagycirkusz harsonása volt, a család igen szerény körülmények között élt a Rákos-patak partján, az Erzsébet királyné útja sarkán álló épületben – beszélt Both Jenő 74 éves fia a gyökereiről. – Édesapám papnak készült, időnként mondogatta, hogy Zsiga bácsi nélkül neki nem lett volna felesége: lelkiatyja, Mihalovics Zsigmond beszélte le ugyanis papi terveiről. Vele, az Actio Catholica vezetőjével szervezték meg a Herminamezei AC-t, a Columbus utcában volt a csapat pályája, nagyon jó közösség alakult ki ott. Csendes és mélyen vallásos emberként emlékszem apámra, negyven éven át minden reggel misével kezdte a napot a Huba utcai karmelitáknál. Édesanyám, Fenyővári – született Freuenhoffer – Anna egyik testvére jezsuita pap volt, két másik fivére ludovikás tiszt. A kommunizmus idején nem volt tanácsos fecsegni a családi háttérről, ha ilyen témára terelődött a szó otthon, előttünk, gyerekek előtt a szüleim óvatosságból a szótagokat ismételgetve beszéltek egymáshoz.”

A jobbára a másod- és harmadosztályban vitézkedő lila-fehér herminamezei egyesület a második világháború után jutott a legnagyobb magasságba, felöltötte mezét a hazai labdarúgás több válogatott képviselője – így Hidegkuti Nándor, Lázár Gyula, Boldizsár Géza és Pázmándy Sándor –, az 1945–1946-os idényben az első osztályban szerepelt. Varró Krisztián nemrég megjelent portrékönyvéből tudjuk, a Ganzból távozni készülő, ám csak tetemes (50 ezer pengős) „pönálé” fejében mozdítható Kubala László is kis híján a HAC-ban kötött ki. „Még az is felvetődött, hogy a büntetés összegét a Kisgazdapárt akkori csapata, a vitéz Hidegkuti Nándorral megerősített Herminamezei AC teszi le, és akkor Kubala is az övék lesz, amikor március 31-én éjjel tizenegykor, egy órával a határidő lejárta előtt a Vadász utcai MLSZ-székházban végre egymás tenyerébe csapott Becskő és a Ganz akkori ügyvezetője, Fodor László. Kubala játékjoga véglegesen a Fradihoz került!”

És hogy miért nevezi a szerző a Herminamezei AC-t a Kisgazdapárt csapatának? Azért, mert a világháború végén a klub valóban nyíltan betagozódott a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt alá, amint azt egy 1945- május 5-i újsághír is jelezte. „A Herminamezei AC, melynek vezetősége bejelentette, hogy a Független Kisgazdapárt égisze alatt szeretné folytatni működését, szombaton ünnepséget rendez a Thököly-út 116. szám alatti klubhelyiségében. Az ünnepségen megjelenik Tildy Zoltán, a Kisgazdapárt elnöke és Csornoky Viktor nemzetgyűlési képviselő is. Szó van arról, hogy a HAC valamennyi szakosztálya reprezentatív kisgazdapárti egyesület – a Kinizsi – neve alatt szerepeljen a különböző bajnokságban.”

A kisgazdák és a HAC egymásra találásának részleteit nem ismerjük. Bizonyára elősegítette a házasságot, hogy a párt XIV. kerületi alelnöke, Kosztandi István tűnt fel a HAC elnökeként, fia pedig a csapat edzői feladatait látta el. Június 24-én az MTE elleni mérkőzésen ott szurkolt a lelátón a Kisgazdapárt szinte teljes vezérkara, talán a jeles nézők jelenléte is közrejátszhatott abban, hogy a korabeli tudósítás szerint „szegény fiúk még a labdához is alig mernek hozzányúlni a megilletődöttségtől, nemhogy egymáshoz, úgy viselkednek, mint egy kislány az első bálján.”

Szeptember közepén a labdarúgó- szakosztály bajnoki vacsoráján megint felvonult a párt irányítógárdája, a későbbi miniszterelnök és köztársasági elnök, a református lelkész Tildy Zoltán mondott díszbeszédet. „Egy futballcsapat eszmény, eszmény kifelé, a közélet felé. Tizenegy ember egy lélek, egy szív a pályán, amely egyetlen, közös célért dolgozik. Csak egy ember szemével tudják ezt a közös célt nézni. Ennek az eszménynek kell megvalósulnia a közéletben is. Bizonyos, hogy ez a nemzet javára válna. Amilyen jólesik azonban látni a harmonikusan dolgozó együttest, ugyanolyan gyönyörűség a kicsillanó egyéni teljesítmény is, amelyet külön meg kell becsülni. Úgy érzem, hogy ezek a kimagasló egyéniségek akkor, amikor már visszavonulnak a sporttól, vagy ha olyan sérüléseket szereznek, mint például Orth György, nem kapják meg a társadalomtól azt a támogatást, ami megilleti őket. Közülük nem egy – mint éppen Orth – külföldön kénytelen megkeresni mindennapi kenyerét. (...) A jövőben úgy szeretném látni a magyar sportot, hogy ezek a kiöregedett, érdemes sportemberek beleilleszkedjenek a dolgozó társadalomba és megfelelő elbánásban részesüljenek.”

A Herminamező név alatt azonban már nem jutott mód bármiféle kiteljesedésre, az egyesület 1946-tól rövid ideig Zugló Herminamezei AC-ként szerepelt, 1948-ban pedig beolvadt a Társadalombiztosítási Alkalmazottak Sportegyesületébe.