MLS: Thierry Henry Kanadában folytatja edzői karrierjét

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.14. 15:02
null
Henry igent mondott az amerikai kihívásra (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán erősítette meg a tengerentúli profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Montreal Impact együttese, hogy a következő idénykezdetkor már a francia válogatott korábbi csatárklasszisa, Thierry Henry ül a csapat kispadján.

A 42 esztendős tréner legutóbb a Monacóban edzősködött, onnan azonban 2019 januárjában menesztették, miután húsz bajnokiból mindössze négyet nyert meg csapata a francia élvonalban. Henryt ezután több csapattal is szóba hozták az elmúlt hónapokban, ám új klubjára egészen idáig várni kellett. Henry a belga válogatott stábjában is dolgozik Roberto Martínez szövetségi kapitány segítőjeként.

Most azonban az MLS-ben szereplő Montreal Impact hivatalos oldalán és a Twitteren is megerősítette a korábbi sajtóhíreket, miszerint a játékosként világbajnoki címet nyerő francia veszi át a csapat irányítását. A szerződésének részletei egyelőre nem ismertek.

Az amerikai labdarúgó-bajnokság 2019-es szezonja múlt hónapban ért véget, a kanadai együttes nem vett részt a rájátszásban, mivel a Keleti főcsoport kilencedik helyén végzett. Vélhetően Henry érkeztével jövőre a playoff kiharcolása lesz a cél.


Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

Légiósok
2025.10.10. 07:03
Ezek is érdekelhetik