Videó: szenvedélyes motivációs beszéddel állt elő Mascherano

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 16:35
Egyre több helyen felbukkan a nemzetközi sportsajtóban és a közösségi médiában Javier Mascherano, a kínai Hopej China Fortune játékosának beszéde. A Liverpool és a Barcelona 147-szeres argentin válogatott labdarúgója csapatával a kiesés elleni küzdelemben rendkívül fontos csatát vívott a Kuangcsou R&F ellen, ami után a 35 éves Mascherano motivációs beszéddel – kínai tolmács segítségével – biztatta társait.

„Nyugodtabban játszunk majd, de a győzelemért lépünk pályára. Mindenkinek gratulálok, végig küzdöttünk, és meglett a jutalma. Ez a csapat nem adja fel, az utolsó csepp izzadságáig küzd. Gratulálok mindenkinek!” – mondta kollégáinak az argentin futballista, ám talán nem is a mondanivalója, hanem a szenvedélyes gesztusai az igazán látványosak. Arról nem is beszélve, hogy ennyi tapasztalattal a háta mögött megtehetné, hogy érdemi törekvések nélkül felveszi aprópénznek nem nevezhető (sajtóhírek szerint évi 7 millió eurós) fizetését, ám ehelyett Kínában is vezérként áll csapata élére.

Mascherano a nyolcadik percben kihagyott egy büntetőt, ám a Hopej China Fortune így is 2–1-es sikerrel zárta a mérkőzést, így jelenleg a 12. helyen áll a 16 csapatos kínai bajnokságban.

Què T'hi Jugues on Twitter

L'arenga de @Mascherano traspassa fronteres! https://t.co/6BoezFyLje

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Miami: Javier Mascherano Pintér Dánielről beszélt

Minden más foci
2025.09.18. 06:54

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
2025.08.21. 10:13
Ezek is érdekelhetik