Felkészülés: „százados” lett Neymar, ikszeltek a brazilok

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 15:59
null
Neymar lett a legfiatalabb „százados” (Fotó: AFP)
Századszor léphetett pályára Neymar a brazil labdarúgó-válogatottban a Szenegál elleni 1–1-es döntetlennel végződő felkészülési mérkőzésen Szingapúrban.

Különleges mérkőzés elé nézett a PSG brazil világklasszisa, Neymar, aki századszor léphetett pályára a Szingapúrban rendezendő, Szenegál elleni felkészülési mérkőzésen. A támadónak 27 éves korára sikerült elérnie ezt a mérkőzésszámot, amivel legfiatalabbként csatlakozhatott Brazília eddig hat tagból (Cafú, Roberto Carlos, Lúcio, Cláudio Taffarel, Dani Alves, Robinho) álló elit társaságához.

A brazilok már a találkozó kilencedik percben vezettek: Gabriel Jesus remek ütemben ugratta ki Roberto Firminót, aki kicsit kiszorított helyzetből átbökte a kapust (1–0). A szünetig azonban nem tudták megtartani az előnyt: Marquinhos buktatta az egyik szenegáli játékost a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Famara Diedhiou értékesítette (1–1).

A második félidőben érdemleges dolog nem történt: jobban játszott Tite csapata, többet birtokolta a labdát, több helyzetet alakított ki, de gólig nem jutott el, így döntetlennel zárult a találkozó.

A „századossá” váló Neymar 2010-ben mutatkozott be a brazil válogatottban, igaz, nem a dél-afrikai világbajnokságon, hiába gyűjtöttek több mint 10 ezer aláírást a szurkolók, hogy Dunga válogassa be a 23 fős keretbe, nem tette. Így csak utódjánál, Mano Menezesnél léphetett először pályára 18 éves korában, egy USA elleni felkészülési mérkőzésen, 2010. augusztus 10-én, s egyből betalált.

100 mérkőzésen 61 találatot jegyzett a selecao színeiben, amivel egy találatra van Ronaldótól az örökranglistán, a brazil rekorder Pelétől pedig 16 gólra van lemaradva. A brazil válogatott tízese góljai mellett nem elhanyagolandó, 41 gólpasszt is jegyzett a nemzeti csapatban. Neymar olimpiai arany- és ezüstérmet, Konföderációs Kupát és U20-as világbajnokságot nyert nemzeti színekben. Sérülése miatt azonban lemaradt az idei Copa América-sikerről, ám egy korábbi interjújában elmondta, egyáltalán nem bánja, sőt talán még így jobban tudott örülni a csapat sikerének.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Brazília–Szenegál 1–1 (Firmino 9., ill. Diedhiou 45+1. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Sallai mellől eladták Zahát és Zijest is, de új vetélytársat kapott

Minden más foci
2025.02.18. 11:36

Neymar csaknem másfél év után lőtt újra gólt – videó

Minden más foci
2025.02.17. 11:07

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24

Meglepetés, a Liverpool korábbi kiválósága kikerült az Al-Ahli bajnoki keretéből

Minden más foci
2025.02.08. 09:19

A visszatérő Neymar nagy ünneplésben részesült, de az ellenfél mutatta be a szamárfüles gólörömöt

Minden más foci
2025.02.06. 11:14

Neymar: A Santosnál ismert meg a világ, a szívem mindig is ide húzott

Minden más foci
2025.01.31. 20:16
Ezek is érdekelhetik