Teqball: Messi maga a szinte tökéletes futballista – Puyol

– Túl a negyvenen talán már lehet kicsit nosztalgiázni: mi az első futballal kapcsolatos emléke?
– Az, hogy odahaza a testvéremmel focizom – indította a Nemzeti Sportnak és az Origo Sportnak adott exkluzív interjúját a Barcelona legendája, a 41 éves Carles Puyol. – Három évvel idősebb nálam, amikor kicsi voltam, folyton vele játszottam, ő adta át nekem a futball szeretetét.

– A fivére büszke lehet önre, hiszen később jóformán mindent megnyert, amit csak lehetett. Bár a spanyol válogatottban százszor is pályára léphetett, és ünnepelhetett világ-, valamint Európa-bajnoki címet is, engedje meg nekünk, hogy ezúttal egy meccsről kérdezzük, mégpedig a Magyarország elleniről. Beugrik valami arról a találkozóról?
– Hogyne! A Puskás Ferenc Stadiont avattuk fel azzal a barátságos mérkőzéssel, a végeredmény egy egy lett. Hogy őszinte legyek, másra nemigen emlékszem a találkozó kapcsán. Arra viszont igen, hogy egy-két napot eltöltöttünk Budapesten, és lenyűgözött, amit láttam. Akkor megfogadtam, hogy egyszer visszatérek ide, sőt a családomat is elhozom. Hadd legyen boldog az asszony!

– Önt melyik gólja tette a legboldogabbá?
– Ami azt illeti, nem túlságosan bő a választék... Sok fontos mérkőzésen nem voltam eredményes, de azért két gólt álmomból felkeltve is tudok említeni. Az egyiket tíz éve, a Real Madrid otthonában szereztem. Az volt az a mérkőzés, amelyet hat kettőre megnyertünk, az én nevemhez fűződött a második gólunk – azzal vezettünk kettő egyre. A másikat pedig a kétezertízes világbajnokságon fejeltem Németországnak. Így nyertük meg az elődöntőt egy nullára, négy nappal később pedig világbajnokok lettünk...

– Ha már gólok... A hét elején még Milánóban vendégeskedett, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség gáláján vett részt, a helyszínen láthatta, hogy a Puskás-díjért járó elismerést Zsóri Dániel kapta. Mit szólt a góljához?
– Az álmok gólja volt az. Az első élvonalbeli meccsén, szinte az első labdaérintéséből érte el, ráadásul gyönyörű mozdulattal. Fiatal játékosról van szó, nem vitás, van még miben fejlődnie, de ennél szebb kezdést nehéz elképzelni.

– Ugyanitt bizonyos Lionel Messi kapta az év futballistáját megillető trófeát. Ha valaki, ön igazán ismerheti őt. Árulja el, mi a titka?
– Az, hogy a világ legjobbja... Már akkor is csodálatos képességei voltak, amikor felkerült a Barcelona első csapatába. Ugyanakkor nem elégedett meg ennyivel, szüntelenül hajtotta a vágy, hogy még jobb legyen. Sikeréhségéhez fantasztikus hozzáállás párosult, aminek köszönhetően egyre jobb és jobb lett. Mellettünk, előttünk fejlődött, jó volt látni. Idővel megtanult csapatban játszani. Hiszen az elején az egyéni kvalitásaival tűnt ki, hogy aztán csapatember váljon belőle. Kiszolgálja a társait, gólpasszokat ad, ott segít, ahol tud: Leo maga a szinte tökéletes futballista – ha nem „a” tökéletes futballista.

– Edzéseken meg tudta állítani?
– Nem.

– Tényleg nem?
– Azért más edzeni, és megint más meccset játszani. Nekem szerencsém volt, mert a mérkőzéseken egy csapatban lehettem vele.

– A minap nemet mondott arra, hogy sportigazgatóként térjen vissza a Barcelonához, de tudjuk, hogy erről nem szeretne beszélni. Ezt maximálisan tiszteletben tartva kérdezzük: ha a Barcának lenne teqballszakosztálya, annak vállalná az irányítását?
– Szíves örömest. Nem is lenne nehéz dolgom, mert az biztos, hogy bivalyerős csapatunk lenne. Hiába, Barcelonában sosem volt hiány minőségi játékosokból. A teqball nagyköveteként is mondom, hogy sok embert meg tud szólítani ez a sportág, üzenem is a srácoknak, hogy ha játszanak, adjanak bele mindent, mert ez kiváló fejlődési lehetőség. Én olyannyira megszerettem, hogy odahaza van is egy asztalom, a barátaimmal gyakran játszunk.

– Kivel indulna szívesen egy versenyen?
– Ha választhatnék, akkor Robert Pires lenne a csapattársam. Ő nagyon jól játszik. Ahogy Ronaldinho is. Na, ellene nem szívesen méretném meg magam. Az ő technikájára nincsenek szavak.

– Két kislány büszke édesapja. A Barcelona női csapata május tizenkilencedikén éppen Budapesten vívott Bajnokok Ligája-döntőt. S hogy a kettőt összekapcsoljuk: elképzelhetőnek tartja, hogy lányai követik a példáját, és egyszer a Barca mezében magasba emelhetik a BL-serleget?
– Miért ne történhetne ez meg? Sosem lehet tudni. Nekem azonban inkább az a fontos, hogy azt tegyék, ami jólesik nekik, én támogatom őket, akármit is csináljanak. Még nagyon kicsik, örüljenek csak az életnek. Halkan teszem hozzá, igaz, hogy eddig nemigen érdekelte őket a labda, de a nagyobbik lányom mostanában már kezdi követelni, hogy velem játszhasson...