Szpartak Moszkva: magyar vezetőedzője lett az orosz rekordbajnoknak

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 11:43
null
A hétvégén már Szerhij Kuznyecov irányítja a Szpartak Moszkvát (Fotó: spartak.com)
A 37 éves, magyar állampolgár Szerhij Kuznyecov lett az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premjer Liga) szereplő Szpartak Moszkva új vezetőedzője.



A Ferencváros korábbi védőjének fia – aki szerepelt a zöld-fehéreknél, valamint volt játékosa az ESMTK-nak is – 2018 novemberében lett az orosz csapat másodedzője.

Az együttes korábbi trénere, Oleg Kononov az Orenburg elleni hazai 1–2 után benyújtotta a lemondását, a sorozatban negyedik veresége után a bajnokságot jól kezdő (4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség) Szpartak 11 fordulót követően csak a 9. helyen áll, 14 pontot gyűjtve.

A klub hétfőn elfogadta az edző lemondását, vasárnap az FK Krasznodar otthonában már a magyarul kiválóan beszélő Szerhij Kuznyecov irányítjaa moszkvai együttest.

A Szpartak Moszkva 12 szovjet és 10 orosz bajnoki címével hazája legeredményesebb gárdája, de 2001 óta csupán egyszer, a 2016–2017-es kiírásban volt aranyérmes.

Legfrissebb hírek

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:32

Oroszország: hosszabbított Sztankoviccsal a Szpartak

Minden más foci
2025.05.26. 19:30

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Sztankovics és Abena is távozhat a Szpartak Moszkvától – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.30. 17:31

Edzőváltás a tizenegy gólos vereség után Szolnokon

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:34

Márton Gábor távozott Zalaegerszegről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 14:05
Ezek is érdekelhetik