PSG: Neymar először és utoljára beszélt a nyáron történtekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.15. 14:02
null
Neymar győztes góllal tért vissza (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Neymar ollózós góljával az utolsó pillanatban csikarta ki a győzelmet a Paris Saint-Germain a Strasbourggal szemben a francia labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A brazil támadó a találkozó után az újságíróknak beszélt a távozásának meghiúsulásáról és a párizsi szurkolók füttykoncertjéről.

„Mindenki tudja, és én is világossá tettem, hogy távozni szeretnék. Részletekbe nem mennék bele, mert az másokra is kihatással lenne. Továbbra is a PSG játékosa vagyok, és szeretnék boldog lenni a pályán” mondta Neymar a találkozó után a Marca beszámolója szerint, majd azért kicsit bővebben is kifejtette, mire gondolt.

„Mindig is világosan elmondtam, hogy semmi bajom a PSG-vel vagy a szurkolókkal. Egyszerűen, ha nem érzi jól magát valaki a munkahelyén, akkor keres egy másik lehetőséget. Ez nem a klub ellen szól, személyes okok állnak a háttérben. Megvannak rá az indokaim, miért akartam elmenni, közöltem is, hogy ez az, amit szeretnék, mindent meg is tettem érte, de sajnos nem engedtek el. Ezen már túl vagyunk, ez az első és utolsó alkalom, hogy beszéltem róla, mostantól csak a PSG-re koncentrálok.”

A visszatérő Neymart nem meglepő módon ilyen előzmények után nem fogadták túl szívélyesen a párizsi szurkolók, molinón is üzentek neki, és hangos füttyszóval adták a tudtára véleményüket.

„Ez szomorú. De tudom, hogy mostantól minden hazai meccs olyan lesz, mintha idegenben játszanék. A szurkolóknak kilencven percen keresztül buzdítaniuk kellene, ez sokkal fontosabb, mint a saját játékosok kifütyülése. Ugyanazok fütyülnek, akiknek a végén a győzelmet kellene ünnepelniük.”

Neymar ollózós győztes gólja

Legfrissebb hírek

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
16 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02
Ezek is érdekelhetik