Gyász: a válogatott túráján hunyt el a curacaói kapus

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 09:19
null
Jarzinho Pieter (1987–2019)
Hétfő reggel szállodai szobájában holtan találták Jarzinho Pietert, Curacao labdarúgó-válogatottjának 31 éves tartalék kapusát.

 

Curacao válogatottja vasárnap érkezett Haitire, hogy lejátssza a két csapat CONCACAF Nemzetek Ligája-párharcának visszavágóját.

Helyi sajtóhírek szerint Jarzinho Pieter éjszaka rosszullétre panaszkodott, a csapatorvos megvizsgálta, majd a kezelés után a játékos visszatért a szobájába – ekkor látták élve utoljára. Edwing Charles haiti sportminiszter az AFP hírügynökségnek azt mondta: feltételezések szerint a kapust a szíve vitte el, a tragédia körülményeit vizsgálják.

Pieter 13-szor védte a curacaói válogatott kapuját, tartalékként ott volt az idei Arany-kupán is, amelyen részese volt a csoportkörből való történelmi továbbjutásnak.

Curacao 1–0-ra legyőzte Haitit a Nemzetek Ligája-párharc első felvonásán, a visszavágót keddre írták ki.

ELOY ROOM, A KAPUSTÁRS ÉS A CSAPAT MEGEMLÉKEZÉSE

 

Legfrissebb hírek

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
4 órája

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11
Ezek is érdekelhetik