DAC: Vida Máté szerencsésen végződő pofonról beszélt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 14:00
null
Vida Máté a keddi mérkőzésen (Fotó: dac1904.sk)
Mint beszámoltunk róla, Vida Máté kétszer is a kapuba talált a tizenegyespárbaj során – a második góljával jutott be a Szlovák Kupa legjobb 32 csapata közé a DAC a keddi, füleki mérkőzésen –, ám a dunaszerdahelyiek légiósa csak a végkifejlettel elégedett.

 

„Nehéz mit mondani közvetlenül a lefújás után, hiszen még bennem vannak az indulatok, amiért teljesítményünk elmaradt a várakozásoktól – idézi a DAC hivatalos honlapja a 0–0-ra végződő, tizenegyesekkel 6–5-re megnyert kupamérkőzés után Vida Mátét. – Nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit az elmúlt három bajnoki mérkőzésen. Igaz, hogy a körülmények nem könnyítették meg a helyzetünket, de az ellenfélnek ugyanolyan rossz pályán kellett futballoznia, nem akarom erre kibeszélni magam.”

Vida szerint nem voltak elég frissek, ami persze a továbbjutás fényében lényegtelen. A középpályás úgy véli, a rózsahegyiek elleni hétvégi bajnoki könnyebb lesz, mint a füleki kupacsata volt, de ennek feltétele is van:

„Mindenkinek rendbe kell tennie magát fejben, mert a Fülek ellen mutatott teljesítménnyel és hozzáállással nem lehet pályára lépni. Mindenkinek tanulnia kell ebből a szerencsésen végződő pofonból. Az azonban pozitívum, hogy a tizenegyespárbajban ennyire koncentráltak voltunk.”

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55

Bérletes szurkolóival csap össze a DAC a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 17:09
Ezek is érdekelhetik