MLS: majdnem a Barcánál kötött ki az egyik legnagyobb sztár

Vágólapra másolva!
2019.08.29. 08:46
Meglepő történetet árult el a tengerentúli profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles FC játékosa, Carlos Vela. A mexikói támadó nemrég nagyon közel került ahhoz, hogy az FC Barcelonánál futballozzon.

Carlos Vela majdnem a Barcához került januárban (Fotó: AFP)
Carlos Vela majdnem a Barcához került januárban (Fotó: AFP)
Carlos Vela majdnem a Barcához került januárban (Fotó: AFP)
Carlos Vela majdnem a Barcához került januárban (Fotó: AFP)
Carlos Vela majdnem a Barcához került januárban (Fotó: AFP)

 

A korábban többek között az Arsenalban és a Real Sociedadban is futballozó mexikói válogatott labdarúgó korábbi csapattársa, a már a Sporting KC-nél játszó Benny Feilhaber podcastjében mesélt az esetről.

„Nagyon közel voltam. Második hónapja tartott a nyári szünet, szürcsöltem a pina coladámat, amikor felhívott az ügynököm azzal, hogy a Barca hív. Azt akarták, hogy négy hónapig ott játsszak, aztán visszamehettem volna Los Angelesbe. Egyből mondtam az ügynökömnek, hogy mondjon igent, nem érdekel a pénz, sem semmi más. És azt is mondtam, hogy másnap elkezdek edzeni, adjanak két hetet, hogy formába lendüljek. Ha az FC Barcelona vagy a Real Madrid hív, nem mondhatsz nemet. Ha csak rajtam múlt volna, biztos, hogy élek a lehetőséggel.”

Mint ismert, a januárban sérülések miatt új támadót kereső FC Barcelona Kevin-Prince Boatenget vette kölcsön a Sassuolótól, a ghánai támadó mindösszesen négy hivatalos mérkőzésen kapott szerepet fél év alatt. Vela eközben remekül teljesít a Los Angeles FC-ben: 26 meccsen 27 gólt szerzett eddig.

BS The Podcast on Twitter

The story behind the loan that would have sent @11carlosV to @FCBarcelona after the @MLS season for four months. via @bennysalpodcast. Full clip https://t.co/P9tLGcSio6 https://t.co/yRlHeOuP7d


 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
6 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
8 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
16 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
22 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

Messiék ötöt kaptak otthon, ennek a New York Red Bulls sem örült

Minden más foci
Tegnap, 7:28

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09
Ezek is érdekelhetik