Ligue 1: nagyon rosszul rajtolt Villas-Boassal a Marseille

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.10. 19:38
null
André Villas-Boas a szombati meccsen (Fotó: AFP)
André Villas-Boas vereséggel mutatkozott be a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1): a portugál tréner csapata, az Olympique Marseille hazai pályán 2–0-ra kikapott a Reimstól az 1. forduló szombat kora esti mérkőzésén.

Boulaye Dia volt a vendégcsapat kulcsembere: a 22 éves támadó lőtte szép összjátékot követően a vezető gólt, majd a végjátékban, egy elbaltázott marseille-i lesre állítási kísérletből profitálva kilépett a jobb oldalon, önzetlen passzával ziccerbe hozta a hajrára becserélt Szuk Hjun Dzsunt – és a hajdan a DVSC-ben is felbukkanó dél-koreai nem hibázott.

BOULAYE DIA: 1–0

SZUK HJUN DZSUN: 2–0

Az esti programban az öt új igazolással felálló Saint-Étienne villámrajtot vett Dijonban, az egyik újonc, Jean-Eudes Aholou fejesével a 11. percben már két góllal vezetett – akkor nem úgy nézett ki, hogy meg kell izzadnia a győzelemért. De meg kellett.

Idegenben, Montpellier-ben nyert a Rennes is, méghozzá a 69. perctől emberhátrányban játszva. A 35 éves Jérémy Morel lőtte a győztes gólt szabadrúgásból, a szintén 35 éves – és pályafutása csupán második francia élvonalbeli meccsén védő – Romain Salin egy büntető hárításával tette hozzá a magáét

Kimaradt egy tizenegyes Brestben is, Gaëtan Charbonnier lövését Baptiste Reynet kivédte a 84. percben, és ezen felbuzdulva a Toulouse egyenlített is – a görög gólkirály, Efthimisz Kulurisz a 89. percben talált be közelről, elütve ezzel az újoncot a győzelem lehetőségétől.

Dante a 95. percben fejelte a Nice győztes gólját az Amiens ellen, a Bordeaux pedig – amelyben Laurent Koscielny még nem mutatkozott be – már az első félidőben elveszítette az Angers elleni meccset.

Egy kis stat: Paulo Sousa pontátlaga 0.73 (11 bajnoki, 8 pont), az Opta szerint ennyi meccs után ilyen gyenge mutatója még egy Bordeaux-edzőnek sem volt a francia élvonalban.

FRANCIA LIGUE 1
1. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Marseille–Reims 0–2
(Dia 58., Szuk Hjun Dzsun 90.)
Dijon–Saint-Étienne 1–2 (Júlio Tavares 34. – 11-esből, ill. Hamouma 5., Aholou 11.)
Nice–Amiens 2–1 (Hérelle 32., Dante 95., ill. Akolo 81.)
Montpellier–Rennes 0–1 (Morel 6.)
Angers–Bordeaux 3–1 (Reine-Adélaïde 27., Lage 33., Mangani 45., ill. De Préville 4.)
Brest–Toulouse 1–1 (Autret 25., ill. Kulurisz 89.)

A további program
Vasárnap
15.00: Lille–Nantes (Tv: Digi Sport2)
17.00: Strasbourg–Metz (Tv: Digi Sport2)
21.00: Paris Saint-Germain–Nimes (Tv: Digi Sport1)
Pénteken játszották
Monaco–Lyon 0–3
(Moussa Dembélé 5., Depay 36., Tousart 80.)

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
Tegnap, 7:15

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

A Reims tizenegyesekkel jutott tovább az elődöntőbe a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.25. 23:21

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik