Eredivisie: a holland élvonalban folytatja a szerbiai játékos

Vágólapra másolva!
2019.07.07. 16:33
null
Szőke Adrián 12 gólt szerzett a német negyedosztályban a 2018–19-es idényben (Fotó: Heracles hivatalos honlapja)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Heracles Almelo hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 21 éves szerbiai középpályást, Szőke Adriánt.

 

Szőke két évre írt alá a Heracles Almelóhoz, de lehetősége lesz további egy évet maradni az együttesnél. A 21 éves futballista az 1. FC Köln második csapatában futballozott, az előző idényben 29 mérkőzésen 12 gólt szerzett a német negyedosztályban. A fiatal játékos kétszer szerepelt a szerb U18-as válogatottban is.

„Sokat jelent számomra, hogy meghoztam döntésemet, miszerint távozom. Fiatal játékosként azt gondolom, a Heracles Almelo remek helynek bizonyul majd arra, hogy tovább fejlődjek” – mondta Szőke a klub hivatalos oldalán.

„Hálás vagyok a holland csapatnak és a Kölnnek is, hogy engedték végbemenni az átigazolást” – tette hozzá a 21 éves futballista.

A Heracles jól szerepelt az Eredivisie-ben, a mögöttünk hagyott idényben 48 ponttal a hetedik helyen végzett a tabellán.




Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik