Puskás–Suzuki-kupa: Szeretnék lehetőséget kapni a Bayernben – Salihamidzic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 09:04
A Puskás–Suzuki-kupa 5. és 6. helyéért játszott a Bp. Honvéd és a Bayern München, s 2–2 után a magyar csapat tizenegyesekkel 3–2-re győzött – többek között Megyeri Gábor bravúrjai miatt. A mérkőzésen pályára lépett a Bayern korábbi játékosának és jelenlegi sportigazgatójának, Hasan Salihamidzicnek a fia, Nick Salihamidzic. A magyar kapus és a Bayern-játékos is nyilatkozott Felcsúton az NSO Tv-nek.

Megyeri Gábor elárulta, a tizenegyeseknél az utolsó pillanatig kivár, majd dönt, merre fog vetődni.

Mindig a játékosok nekifutásából döntöm el, hogy merre fogok vetődni, most szerencsére sikerült kétszer is eltalálni a sarkot, egyszer pedig fölé bökte a Bayern játékosa. Összességében azt gondolom, ez a szerencsén múlik” – mondta a fiatal kapus.

Nem kezdtük jól a meccset, ennek az is az oka, hogy nehezen dolgoztuk fel, hogy két győzelemmel nem jutottunk be a döntőbe” – tette hozzá Megyeri.

Nick Salihamidzic szerint édesapjának a neve nem helyez rá nyomást a pályán.

Nem érzem, hogy nyomás lenne rajtam, egyszerűen csak jól akarok játszani. Édesapám jól ismeri a pozíciót, amelyben játszom, sokat tud segíteni a pályán és azon kívül is” – mondta Salihamidzic.

A fiatal játékos szerint a legfontosabb, hogy profi legyen, akár a Bayernben, akár más csapatban.

Természetesen az az álmom, hogy a Bayern felnőttcsapatában játsszak, de ha az élet úgy hozza, elmegyek máshová, hogy profivá váljak. De mindenképpen szeretnék lehetőséget kapni itt” – tette hozzá a fiatal játékos.

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA, FELCSÚT
AZ 5. HELYÉRT
Bp. Honvéd–Bayern München 2–2 – 11-esekkel 3–2

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik