MLS: az Inter Miami ajánlatot tett Suárezre – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 21:28
David Beckham, az Inter Miami CF észak-amerikai labdarúgócsapatának tulajdonosa, az FC Barcelona világklasszis támadóját, Luis Suárezt szeretné megszerezni.

Az Inter Miamit korábban már több világsztárral is szóba hozták, most Suárezre „vetette ki a hálóját” Beckham – írja a The Sport Bible. Az uruguayi támadóért állítólag már ajánlat is érkezett, ő azonban elutasította azt, mivel nem szeretné elhagyni Barcát. Suárezre „vetette ki a hálóját” Beckham – írja a The Sport Bible. Az uruguayi támadóért állítólag már ajánlat is érkezett, ő azonban elutasította azt, mivel nem szeretné elhagyni Barcát.




Beckham korábban elmondta, hogy megvan a kívánságlistája, és még azt sem tartja kizártnak, hogy megpróbálja Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is Miamiba csábítani. Mindenesetre egyelőre jóval nagyobb az esélye annak, hogy a Romából távozó Daniele De Rossit szerződteti az Inter Miami, De Rossi elárulta, szívesen kipróbálná magát az MLS-ben.

„Mindig is érdekelt, milyen lenne az MLS-ben játszani”mondta a 35 éves olasz játékos.

Beckham januárban jelentette be, hogy megkezdik egy új, 25 ezer fő befogadására alkalmas stadion építését Miamiban. Nem sokkal előtte Antoine Griezmann beszélt arról, hogy annyira tetszik neki Beckham terve, hogy egy nap szívesen futballozna a csapatában.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
18 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik