Copa América: Lautaro lecsapott, összejött a brazil–argentin

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 22:56
null
„Messi, passzolj Lautarónak!” – az Inter-csatár újra lecsapott (Fotó: Twitter)
Az argentin labdarúgó-válogatott lesz a házigazda Brazília ellenfele a szerdán 2.30-kor kezdődő Copa América-elődöntőben, mivel a negyeddöntőben Lautaro Martínez és Giovani Lo Celso góljával 2–0-ra legyőzte Venezuelát.

 

Óriási argentin fölényben indult a meccs, és bár a 8. percben Pezzella a kapu torkában még nem találta el jól a labdát, majd Agüero centerezése elkerülte a társakat, a 10. percben már összejött a vezető gól: szöglet után a Manchester City-támadó próbálkozásába Lautaro Martínez sarkazott bele (0–1).

Az Inter 21 éves csatára a 10. válogatott mérkőzésén hatodszor volt eredményes, ehhez a terméshez pedig csupán 11, kaput eltaláló lövésre volt szüksége. Ezzel nagyjából el is dőlt a mérkőzés, az argentin csapat a legutóbbi kilenc meccsét ugyanis megnyerte, ha vezetést szerzett.

Az albiceleste a 20. percben növelhette volna az előnyét, de Messi cselezgetésének véget vetett egy kezezés – a visszajátszás után sem ítélt büntetőt a játékvezető, ahogyan a második félidő derekán egy véleményes argentin megmozdulás után sem.

Ahhoz képest, hogy az első félidőben ötször is villant a sárga lap – az előző két tornán egyszer sem volt ennyi figyelmeztetés az első játékrészben –, a második közepén az egyre keményebb/durvább belépők is rendre megtorlatlanok maradtak.

A 71. percben nagy egyenlítési lehetőség maradt ki, Ronald Hernández lövését Armani bravúrral védte, ezt pedig büntette az argentin csapat. Agüero lapos lövésénél óriásit bakizott Farinez, a csereként beálló Lo Celso pedig eldöntötte a továbbjutás kérdését (0–2).

A hozzá hasonlóan csere Di María 100. alkalommal viselhette az argentinok mezét, hazájában ezzel a hatodik játékosként érte el a centenáriumot, a válogatott pedig készülhet a házigazda brazilok elleni elődöntőre (szerdán 2.30-kor játsszák le).





COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
NEGYEDDÖNTŐ
Venezuela–Argentína 0–2
Chile–Kolumbia 0–0, 11-esekkel: 5–4

46. COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Június 27., Porto Alegre
Gremio Aréna
Brazília–Paraguay 0–0 – 11-esekkel 4–3
Június 28., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Venezuela–Argentína 0–2
Június 28., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Kolumbia–Chile 0–0 - 11-esekkel 4–5
Június 29., Salvador
Itaipava Fonte Nova Aréna
Uruguay–Peru x–x
ELŐDÖNTŐ
Július 2., Belo Horizonte
Mineirao Stadion
Brazília–Argentína
x–x
Július 3., Porto Alegre
Gremio Aréna
B1/C2–C1/A3 x–x
A 3. HELYÉRT
Július 6., Sao Paulo
Corinthians Aréna
az elődöntő vesztesei x–x
DÖNTŐ
Július 7., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
az elődöntő győztesei x–x

 

Legfrissebb hírek

„Kemény szavak” – Calhanoglu közleményben reagált Lautaro Martínez verbális támadására

Olasz labdarúgás
2025.07.01. 14:39

Lautaro Martínez dörgedelmes nyilatkozatban ment neki csapattársának, de nem mondott nevet

Klub-vb
2025.07.01. 10:50

Klubvilágbajnokság: 11/11 tizenegyes Di Maríától

Minden más foci
2025.06.29. 14:34

Gyász: térdműtét közben hunyt el az argentin labdarúgó

Minden más foci
2025.06.26. 11:29

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Venezuela a közvetlen riválist legyőzve tett egy lépést a vb-osztályozó felé

Minden más foci
2025.06.07. 09:05

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
2025.05.30. 21:07
Ezek is érdekelhetik