PSG: balhé az öltözőben, Neymar és Draxler egymásnak ment?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 14:37
null
Julian Draxler és Neymar majdnem összeverekedett? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint kis híján összeverekedett a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának két sztárja, Neymar és Julian Draxler.

 

Több francia portál is arról ír, hogy a már bajnok párizsiaknál igencsak feszült a hangulat az elmúlt hetek rossz eredményei után.

A brazil sztár név szerint először egy csapattársát vette elő, Presnel Kimpembét, aki állítólag a Nantes elleni mérkőzés félidejében azt mondta a többeknek, hogy ne foglalkozzanak azzal, amit Thomas Tuchel vezetőedző mond nekik. Neymar ezt követően a Rennes elleni, 2–0-ról elveszített kupadöntő félidejében azt tapasztalta, hogy több fiatal sem veszi figyelembe az edző utasításait, ehelyett inkább egymással beszélgetnek, mint ahogy az sem érdekli őket, hogy az idősebb futballisták mit mondanak.

A PSG Montpellier elleni, 3–2-re elbukott bajnokija után már Julian Draxler kritizálta az öltözőben Neymart azért, mert szerinte túl önző, a brazil pedig úgy vágott vissza: „Ki vagy te, hogy így beszélj velem? Az egyetlen, amire képes vagy, hogy hogyan passzold hátra a labdát!”

A felek ekkor állítólag majdnem egymásnak mentek – a Le Parisien szerint nem sokon múlt, hogy Draxler megüsse Neymart –, s Tuchelnek, valamint Antero Henrique sportigazgatónak kellett közbelépnie, majd szétválasztania a két játékost.

A francia média a balhé kapcsán arról ír, a párizsi gigász nyitott arra, hogy a nyáron eladja Neymart, s annak ellenére, hogy több mint 220 millió euróért vette a támadót, mintegy 170 millióért hajlandó lenne elpasszolni.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19
Ezek is érdekelhetik