PSG: „Nem most van itt az ideje, hogy kongassuk a vészharangot”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.12. 15:24
null
A PSG-játékosok nyaralni akartak az MU elleni vereség után (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 2–0-s idegenbeli győzelme után 3–1-re kikapott hazai pályán a Manchester Unitedtől, így a nyolcaddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Thomas Tuchel, a párizsi futballcsapat vezetőedzője az öltözői hangulatról beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

 

„Néhány nappal a meccs után a játékosok nyaralni akartak egy kicsit, azt szerették volna, ha véget ér az idény. Ez természetesen nem lehetséges. Nem fogjuk megnyerni a Bajnokok Ligáját ebben az évadban sem, de viselkedhetünk úgy, mint a bajnokok” – idézi az ESPN Thomas Tuchelt, aki reagált a Manchester United ellen kezező Presnel Kimpembe felvetésére, mely szerint a PSG túl nagy önbizalommal lépett pályára az angolok elleni visszavágón.

„Nem foglalkozom Presnel érvelésével. A csapat még nagyobb tűzzel lépett pályára, mint Manchesterben. A játékosok nagyon komolyan vették az edzéseket is. Máshogy érzem ezt, mint Presnel. Ha ő ezt gondolja, akkor változtatnia kellene a dolgokon. Nem most kellene megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A szurkolóink szomorúak és dühösek, megértjük és elfogadjuk ezt. Ugyanakkor nekik is meg kell érteniük, hogy nálunk jelenleg senki sem érzi rosszabbul magát. Köszönjük a drukkereknek, hogy Manchesterben is fantasztikus hangulatot teremtettek. Nem most van itt az ideje, hogy kongassuk a vészharangot.”

Tuchel jövőjéről is beszélt.

„Hosszú távon szeretnék a klubnál maradni, ez a célom. Szomorú vagyok, de mindent megbeszéltünk a játékosokkal. A vasárnapi edzés magas intenzitású volt, mindenki keményen dolgozott. Ez az első lépés előre, el kell érnünk, hogy a futballisták jól kezeljék ezt a helyzetet. Erre a Dijon elleni bajnoki a legjobb eszköz. A nehézségek leküzdéséhez megoldásokra van szükség. Ugyanakkora szerencse is kell, hogy túllépjünk ezen. Nem vagyunk egyedül. Úgy értem, olyan klasszisoknak is, mint Michael Jordan vagy Roger Federer, voltak nehéz időszakai, de túljutottak rajta.”

A PSG kedden este 19 órakor a Dijonhoz látogat a francia Ligue 1-ban, győzelmével 17 pontra növelheti előnyét a tabellán a Lille előtt.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14
Ezek is érdekelhetik