Törökország: vb-bronzérmes edzőt szerződtettek kapitánynak

Vágólapra másolva!
2019.02.28. 12:52
null
Senol Günes 15 év után irányítja újra a válogatottat (Fotó: AFP)
A Besiktas vezetőedzőjeként dolgozó Senol Günes lesz a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a posztot 2000-től 2004-ig már betöltötte egyszer.

 

A török szövetség (TFF) csütörtökön jelentette be, hogy négy évre szóló megállapodást kötött a 66 éves szakemberrel, akinek elsődleges feladata az lesz, hogy a nemzeti együttest kivezesse a 2020-as Európa-bajnokságra és a 2022-es világbajnokságra.

Günes a 67. születésnapján, június 1-jén áll munkába a válogatottnál, és a román Mircea Lucescut váltja, akinek irányításával a török válogatott a Nemzetek Ligája tavaly őszi küzdelmeiben kiesett a B-ből a C-osztályba.

Günes a 2002-es világbajnokságon bronzérmet szerzett a török csapattal, amelynek máig ez a legnagyobb nemzetközi sikere a 2008-as Eb-bronz mellett. Török médiaértesülések szerint a szakvezető a szezon végéig biztosan a Besiktasnál marad.

Günes 2004 óta a dél-koreai FC Szöult, valamint hazájában a Trabzonsport és a Bursasport is irányította, a Besiktassal pedig 2015-ben és 2016-ban török bajnoki címet nyert.

Legfrissebb hírek

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
17 órája

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
18 órája

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
2025.08.21. 10:17

Gülsen Karanis Eksioglu a válogatottba várja Szalai Attiláékat

Minden más foci
2025.08.08. 06:34
Ezek is érdekelhetik