Ligue 1: petárda robbant, 40 percet állt a játék, kikapott a Marseille

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.25. 23:26
null
Nagy füsttel és hanggal robbant a petárda a mérkőzésen (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában az Olympique Marseille hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Lille-től.

Az első félidő végén Luiz Gustavo szerencsétlen becsúszása után a játékvezető a VAR segítségével tizenegyest ítélt a vendégeknek, Nicolas Pépé pedig nem hibázott.

Az események aztán a második félidőben indultak be igazán, az 57. percben egy szurkoló ugyanis a pályára bedobott egy petárdát, ami fel is robbant, ráadásul a játékosok közvetlen közelében. A bíró ekkor úgy döntött, félbeszakítja a mérkőzést.

Nagyjából 40 perces szünet és tanácskozás után végül folytatódhatott a találkozó. Florian Thauvin a 67. percben egy durva belépőért piros lapot kapott, így emberhátrányban fejezte be a Marseille a meccset. Pépé egy kontra után a 94. percben még egyszer betalált, a slusszpoén azonban a Nizzából frissen igazolt Mario Balotellié volt, aki a 74. percben csereként beállva, a 96. minutumban máris az első meccsén megszerezte az első gólját a Marseille színeiben – igaz, pontot ez nem ért az OM-nek (1–2).

Az olasz fenegyerek május 12. után talált be ismét a francia élvonalban.

VIDEÓN A PETÁRDA FELROBBANÁSA:

FRANCIA LIGUE 1
22. FORDULÓ
Marseille–Lille 1–2
(Balotelli 96., ill. Pépé 45+2. – tizenegyesből, 94.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 19 17 2 62–10 +52 53
2. Lille 22 13 4 5 36–22 +14 43
3. Lyon 21 10 7 4 35–25 +10 37
4. Saint-Étienne 21 10 6 5 32–25 +7 36
5. Strasbourg 21 8 8 5 37–25 +12 32
6. Montpellier 20 8 8 4 26–16 +10 32
7. Marseille 21 9 4 8 34–31 +3 31
8. Nice 21 8 7 6 16–19 –3 31
9. Rennes 21 8 6 7 29–27 +2 30
10. Nimes 21 8 5 8 30–30 0 29
11. Bordeaux 20 7 7 6 23–22 +1 28
12. Reims 21 6 10 5 17–20 –3 28
13. Toulouse 21 6 7 8 19–29 –10 25
14. Nantes 21 6 5 10 26–28 –2 23
15. Angers 21 5 8 8 23–27 –4 23
16. Caen 21 3 9 9 20–29 –9 18
17. Amiens 21 5 3 13 18–36 –18 18
18. Dijon 20 4 5 11 15–31 –16 17
19. Monaco 21 3 6 12 19–36 –17 15
20. Guingamp 21 3 5 13 16–45 –29 14
Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Vezetett a Brest, de a Lens győzött

Francia labdarúgás
2025.08.29. 22:59
Ezek is érdekelhetik