Fernando Torres cserével ment el Madridból, cserével tért vissza

Fernando Torres az Atlético Madridtól a Liverpoolhoz Luis Garcíáért és 34 millió euróért, 2007

Kissé méltatlanul háttérbe szorult már fénykorában is az ördöngös spanyol szélső, Luis García, akit 8.8 millió euróért vett a Liverpool a Barcelonától, húsz alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban, óriási szerepe volt a „vörösök” Bajnokok Ligája-győzelmében – de 2007 nyarán simán feláldozták a madridi üdvöske, Fernando Torres megszerzése érdekében.

Igaz,Torres vételárának és a transzfer egyéb költségeinek tengerében csak csepp volt az a négymillió euró, amennyire felbecsülte az Atlético Madrid – García egyik korábbi klubja.

Nem is az összeg volt itt a fontos, hanem az, hogy a Torres eladása miatt az utcán tüntető AM-drukkereket egy kicsit megnyugtassák egy korábbi kedvenc visszahozatalával, a Liverpoolt pedig az is hajtotta, hogy a harminchoz közelítő szélső szerződése egy év múlva lejárt volna.

Torres Liverpoolban az utolsó, negyedik idényétől eltekintve remekelt, 58.5 millió euróért a legjobb ütemben adták el a Chelsea-nek, García két évig szolgálta a piros-fehéreket, de korántsem szórta úgy a kanadai pontokat, mint korábban; később vándorbotot ragadott, Görögországban, Mexikóban, Indiában és Ausztráliában is légióskodott.

A NYERTES? Egyértelműen a Liverpool, de az Atlético Madrid később visszaszerezte Torrest – ingyen. Ám egyáltalán nem hétköznapi módon: 2015 elején a Milantól kérte kölcsön a madridi népkedvencet, aki ismét egy csere alanya lett: az olasz klub azért, hogy lemondjon egy időre Torresről, a spanyolok által korábban 15 millió euróért vett Alessio Cercit kérte el egy egész évre. Cerci Milánóban is megbukott, később az Atlético jobb (azaz fizető kérő) híján ingyen elengedte, Torres meg olaszországi szerződése lejártával aláírt végre kedvenc klubjához, de idén nyártól Japánban söpri be az elismeréseket és az eurómilliókat.

Plusz egy. Akár hiszik, akár nem, akad egy olyan labdarúgó, aki játszott a Liverpoolban és az Atlético Madridban is, és szintén csere alanya lett egykor: ő az ötszörös argentin válogatott középső és bal oldali védő, Emiliano Insúa. Aki 2007-ben úgy került a Poolhoz a Boca Juniorstól, hogy az angolok előbb százezer euróért kölcsönvették, majd egy fél évre rá, azaz nyáron átengedték a kegyeiért cserébe honfitársát, a korábban 2.7 millióért vett Gabriel Palettát. Insúa soha nem lett alapember Liverpoolban, a Galatasaray és a Sporting CP érintésével került Madridba, ma a VfB Stuttgart profija, míg Paletta a Parma és a Milan kiszolgálása után jelenleg Kínában keresi magát őrülten gazdaggá.

ÉS A MAGYAROK? I. RÉSZ

Az első hazai csere, amelyre rábukkantunk, az 1920-as évek elejére tehető, amikor Kalmár Jenőt elcserélte a Ferencváros a második ligás Erzsébeti TC csapatával annak válogatott hátvédjéért, Papp Lászlóért. Az ügy érdekessége, hogy Kalmárt rövidlátónak minősítették, de aztán kiderült, remekül lát a pályán, klasszisígéretté vált, a zöld-fehérek mindenáron vissza akarták szerezni. Kalmár azonban megsértődött: kihasználva, hogy Papp a lábát törte, így a csereszerződés érvényét veszítette, ő is szabaddá vált – és aláírt 1928-ban a Hungáriához. Később bajnok és 15-szörös válogatott lett, majd remek edző, a Puskás Ferenc-féle Budapest Honvéd után a Wiener SC, a Sevilla, a Málaga, a Porto és több spanyol csapat élén is megfordult.

1926-ban kettős csere történt: a Hungária kölcsönadott 15 millió koronát a Kispestnek, hogy az megvegye az agilis szélsőt, Praszkó Antalt a Turultól (hálátlan módon a támadó első kispesti mérkőzésén elcsentek egy pontot a Hungáriától), közben a Turul a másodosztály legjobb középcsatárát, Dán Vilmost elcserélte a Fradival némi pénzért és egy cserejátékosért. Dán remekül bevált, igaz, akkoriban a 43 mérkőzésen elért 37 gól sem volt elég a hosszabbításhoz...

Remek csatárt cserélt még a Fradi 1952-ben is, Kertész Tamás a BVSC-től a kapus Laborczfalvi Jánosért jött.A Kertész nevet Moldova György futballnovellái tették halhatatlanná, és igaz ez Lakingerre is: Lakinger Lajos 1974-ben bemutatkozhatott a válogatottban, ám hat évvel azelőtt az MTK simán elcserélte az Egri Dózsával Sárközi Istvánra. Aki később neves lázadó lett, de akkor, 1968-ban friss olimpiai bajnok.

Érdekes lehet Lakinger későbbi nyilatkozata, főleg a mai futballisták mai bérezését illetően:
„Jelentkezett értem a Csepel és a Pécs. Nem akartam elmenni. Nagyon megszerettem az MTK-t, sokat tettek értem. Amikor a katonaságtól leszereltem, még a civil ruhámat is a bátyámnak kellett megvennie. Az MTK-ban kikupálódhattam. Jó volt a szellem, a klubélet. Sándor Csikar azonban behívatott magához, s azt mondta, nincs mese. Az Egri Dózsa csak akkor adja ki nekik Sárközit, ha engem megkapnak cserébe. Sándor még azt is felajánlotta, hogy egy évre kifizetik azt a kalóriapénzt, amelytől az alacsonyabb osztályban elesek. Harag nélkül váltunk el, bizonyos szempontból meg is értettem őket. Nagyon hittek Sárköziben, s másképp nem jutottak volna hozzá.”

Lakinger később az élvonalban is bizonyított, hívta a Tatabánya, a Győr, a Salgótarján, az MTK és a Ferencváros. Utóbbihoz akart aláírni, csakhogy...

„Orosz Pállal, a Ferencváros egyik szakvezetőjével megbeszéltünk egy randevút. Fél órát vártam rá, lehet, hogy többet késett, lehet, hogy el sem jött. Ezt követően tárgyaltam a Vasassal. Ma is ott játszom. Mekkora szerencsém volt!”

Az MTK 1968-ban jelentkezett egy másik érdekes cserével is: a 22-szeres válogatott, kétszeres világbajnoki résztvevő fedezetet, Nagy István „Parókát” nem engedte el sem a Fradihoz, sem a Vasashoz, hanem elcserélte a Budapesti Spartacusszal a későbbi háromszoros válogatott Kiss Tiborért és Strasszer Lászlóért. Pedig Nagynak nem volt ismeretlen a Fradi: 1961-ben háromszor is játszott a színeiben egy dél-amerikai túrán!

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!