Szlovákia: kiakadt a korábbi Man. City-játékos, nem kér a kapitányból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.21. 11:28
Nem kíván pályára lépni a szlovák labdarúgó-válogatottban Vladimír Weiss, amíg Pavel Hapal a gárda szövetségi kapitánya.

A 65-szörös szlovák válogatott támadó állítólag annyit mondott: „Hapalnál én befejeztem, hamarosan bővebben is beszélek erről az egészről”. „Hapalnál én befejeztem, hamarosan bővebben is beszélek erről az egészről”.

A 28 esztendős Weissnél az csapta ki a biztosítékot, hogy a tréner még csereként sem küldte be a nemzeti együttes előző két összecsapásán, az ukránok és a csehek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen sem. A futballista a csehek ellen ráadásul – miután Hapal a harmadik cserelehetőségnél sem őt küldte be – a 79. percben fogta magát, s csalódottságában besétált az öltözőbe.

Pavel Hapal néhány hete lett a szlovák válogatott szövetségi kapitánya, miután elődje, Ján Kozák váratlanul lemondott – az ügy akkor nagy port kavart, mivel Kozák elárulta, azért távozott, mert több játékosa is elment bulizni, holott ő szigorúan megtiltotta ezt. Az említett labdarúgók között ott volt Vladimír Weiss is.

Weiss jelenleg az al-Garafa játékosa, korábban megfordult többek között a Manchester Citynél és az Espanyolnál is.

Legfrissebb hírek

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

Negyedgőzzel is simán nyertek a németek Luxemburg ellen a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:48

Szlovák Kupa: sima komáromi továbbjutás

Minden más foci
2025.10.08. 21:19

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik