Sportgazdaság: jót tesz a labdarúgásnak az ekho módosítása

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 10:46
Leginkább a magyar labdarúgócsapatok nemzetközi versenyképességét segíti, ha a sportolók és sportszakemberek esetében a parlament hozzájárul az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással (ekhóval) adózó jövedelem felső határának növekedéséhez.

Az MTI megkeresésére a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője, Sipos Jenő azt válaszolta: a döntés a szervezetet közvetlenül nem érinti, ám a klubok visszajelzései alapján igen jók a tapasztalatok az említett adózási nemre vonatkozóan.

„Jelentősen javult a pénzügyi fegyelem a professzionális labdarúgás világában. Megszűnt az a visszaélésekre is lehetőséget adó gyakorlat, hogy egyesületek rejtett, be nem vallott, áttekinthetetlen módon fizették ki játékosaikat, edzőiket” – mondta a szóvivő.

Hozzátette: amennyiben a parlament meghozza a döntést, akkor az elsősorban a legsikeresebb magyar klubcsapatokat érintheti, hiszen ahhoz, hogy azok nemzetközi versenyképessége növekedjen, versenyképes, Magyarországon kiemelkedőnek számító fizetésekre van szükség.

„Fontos, hogy az esetleges többletigények hasonló módon és szabályozás alapján legyenek kiegyenlítve, mint a korábbi időszak kifizetései, ezzel is erősítve az egyszerűséget és átláthatóságot, valamint a közteherviseléshez való hozzájárulást” – hangsúlyozta Sipos Jenő.

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
1 órája

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
11 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
12 órája

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:43

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik