PSG: „Olyasmi hiányzik nekik, amit nem lehet megvásárolni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 14:53
null
Laurent Blanc 2016-ban a PSG vezetőedzőjeként (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germainnel vezetőedzőként három bajnoki címet nyerő Laurent Blanc hosszú interjút adott a France Footballnak, és sok minden más mellett a párizsi klub gyors felemelkedéséről, illetve a további előrelépés legnagyobb akadályáról is beszélt.

 

„Hiányzik a klubnál az az ismerethalmaz, ami az igazán nagy európai topkluboknál megvan – fogalmazott a párizsi csapat kispadjáról 2016 nyarán távozó Laurent Blanc. – Mondhatjuk, hogy 2016 óta a legjobb nyolc közé tartozunk, de tudni kell, hogy a vetélytársak sem ülnek ölbe tett kézzel. Olyan klubokkal kell felvenni a versenyt, amelyek harminc, negyven, ötven éve az elithez tartoznak, és ez óriási előnyt jelent számukra több területen is. Klubkultúra, tapasztalat, nemzetközi befolyás... Ezeknek csak az idő múlásával lehet a birtokába jutni, nem vásárolhatók meg pénzért. A diadal nem programozható. Ebből fakad a labdarúgás egyik vonzereje.”

Blanc fájlalja, hogy két általa nagyon kedvelt fiatal párizsi labdarúgó, Adrien Rabiot és Marco Verratti fejlődése szerinte megrekedt, de azt is bevallotta, nem hitte volna, hogy ő maga három idényen át állás nélkül marad.

A kedden az újságosstandokra kerülő interjúból az is kiderül, hogy a korábbi PSG-edző és francia szövetségi kapitány Raphaël Varane-nak adná az Aranylabdát az idén.

„Megnyerte a világbajnokságot és a Bajnokok Ligáját. Erősebb, mint én voltam, és már előrébb tart – értékelte kései poszttársát a pályafutását 97 válogatottsággal lezáró, világ- és Európa-bajnok Blanc. – Megadatott neki, és persze erre a képességei is feljogosították, hogy a világ egyik legjobb klubjában fejlődjön. Immár nyolc éve a Real játékosa, és huszonöt évesen már négyszeres Bajnokok Ligája-győztes a madridiakkal, több mint ötvenszer játszott a francia válogatottban. Az ilyesmi szinte kivitelezhetetlen egy francia labdarúgónak, különösen, ha védő. Számomra megtiszteltetés, ha azt hallom, hogy egymáshoz hasonlítanak minket.”

A PSG 13 forduló után százszázalékosan vezeti a francia bajnokságot, azonban a Bajnokok Ligája-csoportjában négy forduló után csak a harmadik helyen áll a Napoli és a Liverpool mögött.

Legfrissebb hírek

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
9 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
11 órája

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
19 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
21 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
22 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:57

A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

Francia labdarúgás
2025.04.11. 14:30

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29
Ezek is érdekelhetik