Belgium: nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 14:24
null
Ivan Lekót, az FC Bruges edzőjét is kihallgatták (Fotó: AFP)
Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál – jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben.

 

Az üggyel kapcsolatosan 57 rendőrségi akciót hajtottak végre: 44-et Belgiumban, 13-at Cipruson, Franciaországban, Luxemburgban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában. A műveletekben 184 belga és 36 külföldi rendőr vett részt.

A tájékoztatás szerint a több mint egy éve tartó nyomozás során „gyanús pénzügyi műveleteket” azonosítottak, illetve „mérkőzések lehetséges manipulálására” utaló jeleket találtak a tavalyi szezonban. Többekkel szemben pénzmosás, korrupció, bűnszervezetben való részvétel gyanúja merült fel.

Az RTBF belga közszolgálati csatorna arról számolt be, hogy a horvát Ivan Lekót, az FC Bruges edzőjét is kihallgatták, ahogy számos más csapat, köztük az Anderlecht, a Standard Liege és a KRC Genk több volt és jelenlegi munkatársát, továbbá ügynököket, játékvezetőket, egykori ügyvédeket, könyvelőket, újságírókat is.

A vádhatóság közölte: sokakat őrizetbe vettek és bevittek kihallgatásra, előzetes letartóztatásukról később dönt az illetékes bíróság.

„A bundázás aláássa a sportok integritását” – szögezte le szerdán Koen Geens belga igazságügyi miniszter. A botrány három hónappal azután robbant ki, hogy a belga válogatott bronzérmes lett az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

A fejlődés az igazi siker a KRC Genk akadémiáján

Minden más foci
2025.10.17. 07:06

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik