– Ha a mai csapatot önre bízzák, megnyerte volna vele a világbajnokságot?
– Jó kérdés, magamnak is feltehetném. Ahogyan megfogalmazódhat az is, hogy talán egy másik kapitány két éve megszerezte volna a válogatottal az Európa-bajnoki címet. Ez azonban elméleti felvetés. A világbajnoki győzelem csak a kirakat, a lényeg, ami mögötte, a hátországban történik, ahol a francia futball jövőjét formálják.
– Milyen tanáccsal szolgálna a magyar futball ügyéért dolgozóknak? Miként lehet csökkenteni a távolságot hazánk labdarúgása és az európai elitszint között?
– Kulcsfontosságú, hogy a kluboknál milyen utánpótlás-nevelő munka zajlik. Tapasztalatom szerint szükség van három-négy bázisra, nagy egyesületekhez köthető műhelyre, amely a jövő játékosait képzi a legmagasabb szinten. Ha Belgium vagy Svájc végigjárta ezt az utat, miért ne sikerülne a régi futballtradíciókkal büszkélkedő Magyarországnak? Hasonló méretű, hasonló lehetőségekből gazdálkodó országok jó példáját érdemes tanulmányozni, amilyen a tizenegymillió lakosú, csillogó játékosnemzedéket kinevelő Belgiumé.
– Irigylésre méltó a francia utánpótlás-nevelés hatékonysága. Mi biztosítja, hogy a rendszerből potyognak a Varane-ok, Pogbák, Mbappék?
– A folyamatosság legalább két évtizede érzékelhető. Franciaország ezerkilencszázkilencvennyolcban megnyerte a vébét, kétezerhatban hajszálnyira volt tőle, kétezertizennyolcban megint aranyérmes lett. Vagyis a legutóbbi hat tornából három a miénk volt. Ha megnézzük a három világbajnoki keretet, könnyen észrevehetjük, hogy a többség a világ legnagyobb klubjaiból érkezett, ráadásul nem csereként, hanem meghatározó játékosként. Kibontakozásukhoz szükség volt arra, hogy az ifjúsági korban kapott erős alapok miatt utat találhattak a legnevesebb egyesületekhez.
– Kollégáival szemben híresen kritikus – kíváncsiak vagyunk véleményére Didier Deschamps szövetségi kapitány munkájáról.
– Van egy kifejezés, amely nagyon pontosan visszaadja az ő edzői felfogását: pragmatikus. Tudja, hogyan lehet csapatot építeni. Kihagyta a korábban szexvideós botrányban érintett Karim Benzemát és Mathieu Valbuenát, mert tisztában volt vele, hogy neki közösséget kell formálnia. Ugyanúgy fogja össze a társaságot, ahogyan annak idején játékosként tette a pályán. Nehéz azt mondani, hogy a mai francia válogatottnak ez vagy az a futballista a vezére, mert valójában a vezért Didier Deschamps-nak hívják.
– Az Olaszország elleni 2006-os világbajnoki döntőn nem sok hiányzott, hogy szövetségi kapitányként első helyre vezesse Franciaországot, az egy egyes döntetlen után tizenegyesekkel veszített csapata. A szerencsén múlott?
– Nem. A legfőbb hátrányt Patrick Vieira sérülése és kényszerű kiesése jelentette a rendes játékidő vége előtt fél órával. Aztán nem segített Zinédine Zidane fejelése és kiállítása a hosszabbításban, nem mindegy, hogy az utolsó tíz percben emberhátrányban játszunk-e vagy sem. Szóval több volt ez, mint pech. A világbajnoki döntőbe eljutni azonban így is sikert jelentett annak a nemzedéknek és az egész országnak.
– Nem gondolja, hogy a friss aranyérem elhomályosítja a tizenkét évvel ezelőtti ezüstérmet?
– Ha így is van, az nem az én gondom. A futball már csak ilyen.
– Sokak szerint a kétezertízes vébé a játékossztrájkkal, gyenge eredményekkel mélypontot jelentett a válogatott életében.
– Más nemzedékről beszélünk. Abban a csapatban nem volt vezér. Ennyin múlhat, hogy a világbajnoki győzelemig jutsz vagy elbuksz az első körben.
Született: 1952. január 24., Lyon, Franciaország Nemzetisége: francia Posztja: hátvéd Válogatottság/gól (1973–1979): 8/0 Csapatai profi játékosként: Lyon (1969–1977), Strasbourg (1977–1981), PSG (1981–1982), Bordeaux (1982–1984), Mulhouse (1984–1985) Csapatai edzőként: Mulhouse (1985–1989), Lyon (1989–1993), Franciaország U21 (1993–2004), Franciaország (2004–2010), Brittany (2016–) Kiemelkedő eredménye edzőként: világbajnoki ezüstérmes (2006) |
– Merre halad a labdarúgás? Milyen taktikai tendenciákat érzékel?
– A jövőt Deschamps mutatta meg. A labdatartásra épülő játék egyre kevésbé hatékony, elég, ha megnézzük Spanyolország vagy Németország oroszországi példáját. Fokozottan számít viszont, mennyire működik egységesen a csapat, és nem árt, ha nálad játszik Mbappé.
– Különböző származású játékosok alkotják a francia csapatot – egységes a társadalom kötődése hozzá?
– Az 1998-as diadal idején a fekete, a fehér és az arab futballisták elegyére utaló „black, blanc, beur” jelszót emlegették a világbajnok generációval kapcsolatban, manapság ez kevésbé hangsúlyos. Egyébként egyszerű a képlet: ha nyersz, minden rendben van.
– Kiolvasható a sikerből bármilyen következtetés a társadalomra nézve?
– Ez az újságírók túlgondolt feltételezése. A futball és a nép kapcsolatának egyetlen fokmérője az eredményesség. Ha győzöl, annak a társadalom minden tagja ugyanúgy örül. Nem kell bonyolítani, a futball csak játék.
„Futballistaként Raymond Domenechet keményen és igen piszkos módon játszó hátvédként ismerték csapatainál (szerepelt a Lyonban, a Strasbourgban, a Paris Saint-Germainben és a Bordeaux-ban, nyolcszor a francia válogatottban is pályára lépett). Ha öntörvényűségét nézzük, edzői profilja is egybevág a korábbi képpel, még úgy is, hogy politikus trénerként jellemezném, aki tudja, melyik helyzetben mire számíthat. A Lyon edzőjeként ismerte meg az ország, ő volt a középszerű egyesületre alapozva európai brandet építő Jean-Michel Aulas klubelnök egyik első alkalmazottja. Szövetségi kapitányként ellentmondásos viszony jellemezte játékosaival, tekintélyét megtépázta a balsikerű 2008-as Európa-bajnokság és a botrányokkal kísért 2010-es világbajnokság. Jellemző meggyengült helyzetére, hogy értesülések szerint a dél-afrikai vb előtt gondolkodott az akkoriban a Barcelonánál problémás időszakot élő Thierry Henry kihagyásán, ám amikor elutazott klubjához, hogy közölje vele a hírt, nem volt bátorsága a szemébe mondani. Helyette megígérte, számít rá a világbajnokságon.” Rico Rizzitelli, a Libération és a So Foot szabadúszó újságírója, a Nemzeti Sport felkért szakértője |