Sport, emberek – Szeli Mátyás jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.09.06. 23:23

Egy szlovák–dán felkészülési mérkőzés nem feltétlenül az a találkozó, amely miatt az ember fontos programokat lemondva kétségbeesetten száguld át a városon, hogy belehuppanjon a fotelbe és körmét rágva kövesse az eseményeket. A körülmények miatt azonban már-már különös kíváncsisággal vártam a szerdai mérkőzést, amelyen a válogatott játékosok és a szövetség közti vita miatt félprofik, amatőrök és futsalosok képviselték a dánokat.

A gonoszabbik énem kéjesen számolta a másodperceket, mikor kapják a dánok az első gólt, illetve lesz-e két számjegyű különbség a csapatok között. A romantikusabb oldalam eközben az kérdezgette, nem lenne-e szép, ha az ács meg a börtönőr góljával vernék meg a milliomosokat?

Biztos, hogy sokunk fejében megfordult, milyen lenne, ha a villamoson vagy a számítógép előtt ülve csörögne a telefon, amelybe olaszos akcentusú hang dörögné: „Talpra, magyar, hí a haza!” Nyilván a többség számára nem is kérdés, hogy rab legyen-e vagy szabad szerepkörben futballozó támadó középpályás.

Ez persze nekünk csak ábránd, néhány dánnak mégis valóssággá vált.

Az ideiglenesen bedobott kapitány, John Jensen a repülőgépen ismerkedett meg a játékosokkal, akik a landolás után készült fotók alapján inkább osztálykirándulásra érkező csoportnak tűntek, mintsem vb-nyolcaddöntős együttes (beugró) képviselőinek. Ebből még valami szirupos amerikai film is lehetne, Anthony Hopkins játszaná a tapasztalt öreg rókát a kispadon, aki egy váratlan húzásnak, egy negyvenéves, kiégett profinak, illetve egy ifjú tehetségnek (akit majd elvisz a Barca) köszönhetően megnyeri a nagy meccset.

A valóság persze sivárabb, a szlovákokat irányító Ján Kozák olyan kedvvel figyelte a történéseket, mint a munkában megfáradt férj, akinek a BL-döntő helyett egy szappanopera tizenkétezredik részének ismétlését kell néznie. Kissé az is illúzióromboló, hogy a történet hátterében pénzügyi vita áll.

Ez persze a beugrók érdemeit nem csökkenti, és aki látta a mérkőzést, megerősítheti, a 3–0-s vereség minden viccelődés nélkül tisztességes. Ettől még hőseink viszonylag gyorsan visszasüllyednek az ismeretlenségbe, de olyan élménnyel gazdagodtak, amelyet unokáiknak is büszkén mesélhetnek. A megkérdezettek is azt válaszolták, jól szórakoztak, de remélik, az éles mérkőzésen Wales ellen már nem ők, hanem a „rendes” csapat játszik.

Lehet, hogy ők az igazi sportemberek?

Legfrissebb hírek

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12

Szancsó, a nagy küzdő – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.09.22. 07:15

Esőben, sárban, hóban – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.09.20. 22:57
Ezek is érdekelhetik