Románia: gól nélküli döntetlent játszott a Sepsi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.08.27. 20:45
null
Gól nélküli döntetlent játszott a Sepsi (Fotó: gsp.ro)
Gól nélküli döntetlent játszott hétfő délután a román élvonalban a Sepsi OSK: a székelyföldi csapat a Botosani otthonában szerezte meg a második idegenbeli pontját ebben a szezonban – elsősorban védelmének köszönhetően, amely négy kapott góljával (hármas holtversenyben a címvédő CFR-rel és az Astra Giurgiuval) a legjobb jelenleg a Liga 1-ben. Prosser Dániel ezúttal nem kapott helyet a találkozóra benevezett sepsiszentgyörgyi játékosok között, akiket mintegy 25 szurkoló is elkísért a Románia északkeleti csücskében levő városba.

A találkozó rosszul kezdődött a Sepsi OSK számára, mert a vendégcsapat már a 6. percben elvesztette Sztefan Velevet: a bolgár középpályást egy ütközés nyomán arccsonttörés gyanújával szállította kórházba a mentőautó. Ennek ellenére a vendégek előtt adódtak az első helyzetek: előbb Fülöp István lőtt kevéssel a bal alsó sarok mellé a tizenhatos vonaláról, majd Ousmane Viera fejelt a hazai kapus, Eduard Pap kezébe.

A Velevet váltó fehérorosz Aljakszandr Karnickij azonban nem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát, így a középpályát a hazaiak argentin légiósa, Jonathan Rodríguez uralta, aki jobbnál jobb indításokkal hozta helyzetbe társait. Niczuly Roland, a Sepsi OSK kapusa azonban Mihai Roman, majd Hervin Ongenda lövéseit is ki tudta ütni, akárcsak a túloldalon Marko Szimonovszki fejesét Pap. Az első félidőt Fülöp István közeli és Gabriel Vasvari távoli, de egyformán erőtlen lövései zárták le.

A második játékrészben már fölénybe került a Botosani, amelynek csapatkapitánya, Andrei Burca 7 méterről fejelte a labdát a felső lécre, Sebastin Chitosca 14 méterről, középről lőtt fölé, míg Rodríguez egy szerencsésen elé pattanó labdát vágott 7 méterről a jobb felső sarok fölé, a 70. perc környékén azonban a hazaiak lendülete is megtört. A középpályán egyre többet szabálytalankodó, két perc alatt két sárga lapot is begyűjtő szentgyörgyiek már csak egyszer tudták helyzetig kijátszani a támadásaikat, egy szöglet után Szimonovszki csúsztatott fölé, ám a pontosabban passzoló Botosaninak az erejéből is csupán egyetlen további lövésre futotta, ám Catalin Golofca kísérlete nem okozott gondot Niczulynak.

A megszerzett ponttal a Sepsi OSK ismét a felsőházi rájátszást érő hatodik helyre jött fel a táblázaton, viszont csak három napot pihenhet a következő meccse előtt, amelyet pénteken hazai pályán játszik az újonc Dunarea Calarasi ellen.

ROMÁNIA, LIGA 1
6. FORDULÓ

FC Botosani–Sepsi OSK 0–0

Az állás: 1. FCSB 13, 2. CFR 12, 3. Astra 10 (8–4), 4. Dinamo 10 (11–11), ...6. Sepsi 8

 

Legfrissebb hírek

Liga 2: bákói győzelemmel közelít a felsőházi helyekhez a Sepsi

Minden más foci
2025.10.18. 13:14

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
2025.10.05. 14:08

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
2025.09.30. 18:30

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2025.09.13. 12:40

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41
Ezek is érdekelhetik