Lőw Zsolt: Nemcsak magamért, hanem a magyar futballért is dolgozom

– Entraineur adjoint: Zsolt Lőw, vagyis Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője. Jól hangzik?
– Hú, nagyon – indította a Nemzeti Sportnak Párizsból adott exkluzív interjúját a 39 esztendős szakember. – Három napja vagyok itt, de már érzem, mekkora felelősséggel jár ehhez a klubhoz tartozni. Hatalmas elismerésnek veszem, hogy itt lehetek. A felelősség mellett a súlyát is érzem ennek. Az, hogy egy magyar edző eljuthat idáig, szerintem nagy tett. Tisztában vagyok azzal, hogy a PSG-nél nemcsak magamért, hanem a magyar futballért is dolgozom.

– A szavaiból ítélve egyszerre lehet felemelő és nehéz a Paris Saint-Germain edzőjének lenni.
– Nekem is ez a benyomásom. Persze nem rémiszt meg a feladat, épp ellenkezőleg, óriási motivációt ad. Mint ahogy az is, hogy elmúlt napokban rengeteg gratuláló és biztató üzenetet kaptam.

– Ahhoz képest, hogy az önhöz ragaszkodó Thomas Tuchelt már május közepén kinevezték a PSG élére, hetekbe telt, amíg megszületett a megállapodás. Benne volt a pakliban, hogy nem lesz alku?
– Benne volt, igen. Kétségkívül nehéz szülés volt, a feltételek nem kedveztek a gyors megegyezésnek. Az RB Leipzignél módfelett megbecsültek, nem túlzás, minden követ megmozgattak, hogy maradásra bírjanak. Három évet töltöttem Lipcsében, amennyire megszerettem őket, annyira megszerettek engem. Egyebek mellett ezért volt nehéz az elválás. Örök hálával tartozom Ralf Rangnick sportigazgatónak, remélem, ő is úgy érzi, ahogy én: annak ellenére, hogy az általuk felkínált lehetőségekre végül nemet mondtam, barátsággal jöttem el. Miután Lipcsében tudomásul vették, hogy új útra lépek, következett a második „menet”: a két klubnak kellett dűlőre jutnia. Azt ugyanakkor nekem kellett tudomásul vennem, hogy a nyári átigazolási időszakban a másodedző sorsa is fontos a Paris Saint-Germainnél, de nem a legfontosabb. Nem tagadom, amikor szerdán aláírtam a szerződésemet, idegőrlő időszakot zártam le. Addig hiába próbáltam családi és baráti körben pihenni, szüntelen azon zakatolt az agyam, mi lesz velem, mi lesz a szeretteimmel, hol folytatódik a pályafutásom, merre sodor bennünket az élet. Közben – teljességgel érthetően – a média is folyamatosan érdeklődött, meg nem tudnám mondani, hányan kerestek az elmúlt egy-két hónapban. Mindig is az őszinte beszéd híve voltam, ezért is bántott, hogy bármennyire szerettem volna, mostanáig nem tudtam tiszta vizet önteni a pohárba.

– Minden jó, ha jó a vége, nem?
– Dehogynem! Bár jobban örültem volna annak, ha frissen, kipihenten, energiával telve állok munkába. Ehhez képest kissé kifacsarva, az utolsó pillanatban estem be. Sebaj, ebben a közegben nem lesz nehéz feltölteni az akkumulátoromat.

– Hat éve veselkedett neki az edzői pályának, amikor az osztrák harmadik ligás Liefering edzője lett. Ha akkor valaki azzal áll ön elé, hogy 2018 júliusában már a PSG szakmai stábjához tartozik, megmosolyogja az illetőt?
– Biztosan. Ilyen lehetőség ritkán adódik egy magyar futballedző életében, ezért is döntöttem úgy, hogy belevágok a francia kalandba. Talán nem tűnök önteltnek, ha azt mondom, büszke vagyok arra, amit hat esztendő alatt elértem. Ha a szokásosnál nagyobb tempóban is, de megugrottam azokat a lépcsőfokokat, amelyekre szükségem volt a szakmai fejlődésem érdekében. Ha olykor gyötrődtem is emiatt, mentem előre szakadatlanul. Az osztrák harmadosztályból előbb a másodosztályba, majd az élvonalba vezetett az utam, onnan pedig Lipcsébe, ahol a Bundesliga 2.-t is megjártam, mielőtt két évet a világ egyik legerősebb bajnokságában töltöttem volna. Salzburgban és Lipcsében is fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, mindannyiuktól sokat tanultam, nekik is köszönhetem, hogy amikor Thomas Tuchel megkeresett azzal, tartsak vele Párizsba, úgy éreztem, készen állok a kihívásra. A már említett gyors tempó ugyanakkor elképesztő megterheléssel járt. Most már elárulhatom, még az is felvetődött bennem, hogy tartok egy kis pihenőt – csakhogy befutott a PSG ajánlata…

– Minek tulajdonítja, hogy ma már a Paris Saint-Germain másodedzője?
– A szorgalmamnak, a kitartásomnak, a tanulás iránti vágyamnak és az egyenességemnek. Ahhoz, hogy megbecsüljenek, úgy vélem, az emberi kvalitásaim is kellettek. Említettem, hogy számos üzenetet küldtek nekem az elmúlt napokban, nos, a legtöbben azt írták, hogy bár évről évre több lettem szakmailag, megmaradtam annak a jó embernek, aki évekkel ezelőtt voltam. Jólesik, hogy így gondolják.

– Az imént beszélt a nagy ugrásokról. Kijelenthető, hogy mind közül ez a legnagyobb?
– Már csak azért is, mert új nyelvterületre költözünk. A mögöttünk hagyott tizenhat esztendőben Németországban és Ausztriában éltünk a családdal, a német nyelvvel, ugyebár, tökéletesen elvoltunk. Franciaországban azonban ez kevés a boldoguláshoz, arról nem szólva, hogy az edzői szakmában rendkívül fontos a megfelelő kommunikáció. A német mellett angolul is beszélek, de minél előbb szeretnék megtanulni franciául is. Ahogy berendezkedtünk, kezdődhetnek a nyelvórák.

– A Bundesliga-múltja számít a PSG-nél?
– Valamennyit igen. Nem zöldfülű edzőként érkeztem, van mit felmutatnom. Értékelik, hogy az utóbbi három évemet az RB Leipzignél töltöttem. Az, hogy a bajnoki meccsek mellett Bajnokok Ligája- és Európa-liga-mérkőzéseken ültem a padon, kis előnyt jelent. Ettől függetlenül úgy állok az új feladathoz, hogy jóformán a nulláról indulok, onnan kell megint felépítenem valamit.

– Köztudott, hogy Thomas Tuchel ragaszkodott az ön szerződtetéséhez. Vajon miért?
– Ezt inkább tőle kellene megkérdezni… Én csupán annyit mondanék, hogy amikor még Mainzban futballoztam, az edzőm volt, és miután sérülés miatt fel kellett hagynom a játékkal, szóba került, hogy pályaedzőként maradok mellette. Ez akkor nem sikerült, az útjaink elváltak, de a kapcsolatot tartottuk. A kölcsönös tisztelet mindig megvolt köztünk, idővel a barátság is kialakult. Amikor Thomas látta, hogy elindultam az edzői pályán, még szorosabbá vált a viszonyunk, amikor pedig elvállalta a Borussia Dortmund irányítását, megint felvetődött, hogy együtt dolgozzunk. Lipcsében ugyanakkor számítottak rám, és én sem éreztem még úgy, hogy megérett az idő a váltásra, így ez a lehetőség is meghiúsult. Harmadjára már nem – szerintem most már Thomas is ismeri a mondást, mely szerint három a magyar igazság…

– Ha ő nem is, némelyek féltik önt attól, hogyan találja meg a közös hangot Neymarral, Edinson Cavanival, Kylian Mbappéval és a többi sztárral. Okkal aggódnak?
– Bízom benne, hogy alaptalanul. Ha fogalmazhatok így, az egyik erősségem, hogy jó kapcsolatot tudok teremteni az edzőkkel és a játékosokkal, hamar egy hullámhosszra kerülök velük. Ezen a ponton viszont megint visszakanyarodhatok arra, hogy ennek érdekében minél többször kell a kezembe venni a nyelvkönyvet, mert amilyen gyorsan csak lehet, meg kell értetnem magam velük.

– Az egy hete aláíró Gianluigi Buffon már edzésbe állt?
– Ő már igen. Azt már egy-két edzés után kijelenthetem, hogy élmény vele dolgozni. Nála többet kevesen tettek le az asztalra, ám ezt egy másodpercig nem érzékelteti. Hihetetlenül szimpatikus, közvetlen, sőt barátságos, nagy erőssége lesz a csapatunknak.

– Lőtt már neki kapura?
– Ez még várat magára. A bőröndömből már sok mindent kipakoltam, de a „rettegett balost” még nem…