FFT: Hogyan működik valójában a presszing?

A sportújságíróból lett edzőnek, Thomas Patrick Gormannak 1934-ben támadt egy ötlete. Az ősrégi csapatok időtlen idők óta úgy játszottak, hogy ha elveszítették a labdát, azonnal visszarendeződtek, hogy a kapujukat védjék. A német szakember azonban azon kezdett el töprengeni, mi lenne, ha fordítva cselekednének ilyenkor. Ha ellen­támadásba lendülnének, és az ellenfélnek esélye sem lenne előrejutni?

Gorman utasította a csatárait, hogy agresszívan támadják meg az ellenfél játékosait, amikor azok próbálnak hátulról építkezni. Egy csatár blokkolja a labdás játékost még a saját kapujánál, a többiek pedig zárják le a labda lehetséges útvonalát. A védőit arra kérte, jöjjenek fel a félpályáig, hogy elcsíphessenek egy esetleges gyors passzt vagy azt a játékost, aki valahogyan mégis meglépett.

A játékosok csak a fejüket vakargatták. Öngyilkos vállalkozásnak tűnt.

Nyolc évtizeddel később Gorman újítása mindenki számára ismert, méghozzá a „nyomás" szakkifejezéssel. Olyannyira időszerű elővennünk a kérdést, hogy az angol labdarúgásban például Mauricio Pochettino és Jürgen Klopp előszeretettel alkalmazza a Tottenham és a Liverpool főnökeként, és szívesen beszélnek is róla. Sokkal kevésbé egyértelmű, mi jellemzi valójában azt, amiről beszélnek.

A futballpályán alkalmazott presszing történetét, természetét és működését bemutató terjedelmes cikk teljes hosszában elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!