Eurofutball: a portugál ötödiknél folytatja a korábbi Videoton-edző

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 16:03
A 2017–2018-as idényben a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. helyén végző Rio Ave a korábbi fehérvári José Gomest nevezte ki vezetőedzőjének.

Gomes korábban a Portónál és a Benficánál is dolgozott (ha nem is vezetőedzőként), továbbá a Videoton mellett trénerkedett Spanyolországban, Görögországban, az Arab Emírségekben is, míg legutóbb a szaúdi al-Taavun kispadján ült.

„Nyolc évet voltam távol Portugáliától, négyet Európán kívül töltöttem, haza akartam jönni. A Rio Ave rendkívüli klub, nagyszerű felépítéssel. A hazatérésem nem is lehetne jobb – mondta José Gomes.

„Minden portugál osztályban dolgoztam már, néhányuk már nem is létezik. Ténykedtem kis kluboknál, a Benficánál és a Portónál, nagyszerű edzők mellett lehettem. Voltam Spanyolországban, a görög ligában, Magyarországon, Szaúd-Arábiában. Elkerülhetetlen volt, hogy fejlesszem az alkalmazkodóképességemet” – tette hozzá a korábbi fehérvári tréner.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikitscher Portugáliába szerződött – hivatalos

Légiósok
2025.09.01. 21:13

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik