Világfutball: Giovinco BL-döntőt játszhat Amerikában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 08:43
Az olasz Sebastian Giovoincót a soraiban tudó, MLS-címvédő Toronto FC és a mexikói Guadalajara vívja majd az Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség (CONCACAF-zóna) legjobb labdarúgóklubjait felvonultató CONCACAF Bajnokok Ligája idei fináléját, miután a magyar idő szerint szerda hajnali elődöntő-visszavágókon megőrizték az első mérkőzésen szerzett előnyüket.

Kanadai csapat eddig egyszer járt a sorozat döntőjében: 2015-ben a Montréal Impact is mexikói csapattal játszott, de alulmaradt az Américával szemben. Azóta két „tiszta mexikói" finálét vívtak, 2016-ban az América nyert (és hetedik diadalával rekorder lett), tavaly a Pachuca.

A Toronto az América elleni elődöntőt megelőzően, a negyeddöntőben is mexikói csapatot győzött le (Tigres UANL).

Az idei döntő első mérkőzését a jövő héten rendezik meg Torontóban, a visszavágót a rákövetkező héten játsszák le Guadalajáraban.

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
New York Red Bulls (amerikai)–CD Guadalajara (mexikói) 0–0
Tj: a Guadalajara,
1–0-s összesítéssel
Club América (mexikói)–Toronto FC (kanadai) 1–1
(Uribe 92. – 11-esből, ill. Osorio 12.)
Tj: a Toronto FC, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna szettelőnyről veszítette el a guadalajarai döntőt

Tenisz
2025.09.06. 23:34

Vb 2026: emberelőnyben botlott Costa Rica a selejtezőn

Foci vb 2026
2025.09.06. 09:31

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

Guadalajarai tenisztorna: Udvardy Panna bejutott a második fordulóba

Tenisz
2025.09.01. 22:30

Grönlandot elutasította a CONCACAF, odalett a szigetlakók nagy futballálma

Minden más foci
2025.06.26. 11:58

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
2025.06.22. 08:27

Sorsoltak a CONCACAF-zóna vb-selejtezőinek mindent eldöntő körére

Minden más foci
2025.06.13. 07:27

Befejeződött a CONCACAF-zóna 2. selejtezős köre, a tét most már a kijutás

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:39
Ezek is érdekelhetik