PSG: Szegény Ben Arfa! – hiába cselez ki mindenkit edzésen

Vágólapra másolva!
2018.03.20. 14:43
Sok mindenről és mindenkiről szót ejtett Thomas Meunier, a PSG belga labdarúgója a L’Open Space nevű, francia nyelvterületen népszerű YouTube-csatornán vele készített beszélgetésben – a francia sportsajtó a klubtársáról, Hatem Ben Arfáról mondottakra csapott le.

Hatem Ben Arfa ebben a szezonban még egyetlen percet sem játszott a PSG-ben – legutóbb több mint egy éve, tavaly március 12-én lépett pályára.

A PSG vezetői tavaly nyáron nem marasztalták a játékost, de ő úgy döntött, nem távozik, inkább harcol az elfogadásért és a játéklehetőségért – utóbbiért egyelőre hiába. Pedig az edzéseken állítólag odateszi magát, legalábbis Thomas Meunier szavaiból ez következik.

„Szegény Hatem! – mondta a belga játékos a műsorban. – Próbálja türelemmel kivárni a sorát. Imádom őt, nagyon jól kijövök vele, szerintem nagyszerű labdarúgó. Az edzéseket még mindig nagy kedvvel végzi, van, hogy az egész csapatot végigcselezi, aztán ennyi, megy is vissza az öltözőbe… Kicsit zavaros ez a helyzet…”

A 31 esztendős, 15-szörös francia válogatott Ben Arfa 2016 nyarán Nizzából került a párizsi csapathoz, de csak ötször fért be bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapatba; szerződése június 30-ig köti a PSG-hez.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14
Ezek is érdekelhetik