PSG: Dani Alvest nem nagyon érintette meg Astori halála

Vágólapra másolva!
2018.03.05. 20:04
null
Dani Alves (balra, elöl, szemben) és a többi PSG-játékos jókedvűen készült a Real Madrid elleni keddi BL-mérkőzésükre (Fotó: AFP)
Dani Alves is részvétét nyilvánította ki Davide Astori halála kapcsán, ám a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának brazil jobbhátvédjét nem rázta meg különösebben a tragédia.

 

 

„Nem nagyon érintett meg minket a halála, mivel nem igazán ismertük őt – idézi Dani Alvest a La Gazzetta dello Sport. – Együtt érzek a családjával. Sokat gondolkodom az életről. Szerintem okkal vagyunk itt, és ha elvégeztük a feladatunkat, eltávozunk egy másik helyre. Talán ő már teljesítette a küldetését ebben a zűrzavaros világban, és egy jobb helyre távozott. Egy csodálatos ember hagyott itt minket. Azonban több ezer olyan gyerek hal éhen naponta a világon, aki alig kap figyelmet. Pedig ők is ugyanolyan fontosak. Előbb vagy utóbb mindannyian meghalunk, csak átutazók vagyunk itt. Most persze szomorúak vagyunk, de közel sem annyira, mint a családja.”

Dani Alves egy évet légióskodott Olaszországban, a 2016–2017-es idényben a Juventust erősítette.

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48
Ezek is érdekelhetik