Görögország: szombaton újraindul a futballbajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 20:13
Háromhetes szünet után szombaton ismét mérkőzéseket rendeznek a görög labdarúgó-bajnokságban, miután az érintett tizenhat élvonalbeli klub elfogadta a kormány feltételeit.

Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter-helyettes kedden jelentette be, hogy mostantól a rendőrség csak a stadionon kívül felel a biztonságért, a létesítményen belül a kluboké a felelősség. Azt a klubot, amelyet egy szezonban háromszor büntetnek meg szurkolói erőszakos cselekedetei miatt, automatikusan visszasorolják a másodosztályba. Akkor is szankcióra számíthat egy klub, ha bármelyik vezetője nyilatkozatában támogatja az erőszakot.

A bajnokságot a sportminiszter-helyettes március 12-én meghatározatlan időre függesztette fel, miután egy nappal korábban Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki tulajdonosa az AEK Athén elleni rangadó vége előtt pisztollyal ment be a pályára, hogy számon kérje a játékvezetőn, miért nem adta meg együttese gólját lesre hivatkozva 0–0-ás állásnál.

A játékvezető és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd előbbi két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.

Az esetet vizsgáló ügyész nyomozást rendelt el az ügyben, illetve amiatt is, hogy a letartóztatási parancs ellenére a rendőrök miért nem vették őrizetbe Szavvidiszt. A klubtulajdonos a találkozó után két nappal bocsánatot kért, jelezve, hogy erős érzelmi felindulás miatt rohant a pályára, amivel az volt a célja, hogy megvédje a több tízezer PAOK-szurkolót a provokációtól és megelőzze az esetleges szurkolói összecsapásokat.

A PAOK, valamint a klub elnökével szemben még nem született fegyelmi döntés, amelyet legkésőbb erre a hétre ígért a görög szövetség.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
4 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
Tegnap, 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik