Kép: lelkészek és papok – különleges kanizsai csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.10. 09:31
null
A református, az evangélikus és a katolikus egy célért harcol
Több mint harminc éve futballozik barátaival a kanizsai fagylaltos, Horváth Ferenc „Bagaméri”, aki joggal büszke rá, hogy a társaság az elmúlt években különleges, ökumenikus futballcsapattá formálódott.

 

Elsőként Hella Ferenc református lelkész csatlakozott az együtteshez, amely immár református segédlelkészt, evangélikus lelkészt és katolikus papot is a soraiban tudhat. Novembertől márciusig heti egy alkalommal játszanak a kiskanizsai általános iskolában, de terveik között szerepel, hogy hamarosan amatőr teremtornán is pályára lépnek.

„Nagyon jó hangulatú, hajtós meccseket játszunk, és az atyák kimondottan ügyesen bánnak a labdával. A jelenlétükben persze visszafogjuk magunkat, nem káromkodunk, igaz, a meccsek utáni közös vacsorákon már kicsit oldottabb a légkör. A jó hangulat és a játék élvezete mellett célunk, hogy a katolikusok és a reformátusok nyissanak egymás felé” – mondta a korábban utánpótlásedzőként dolgozó Horváth Ferenc.

Mint mondja, a 2016-os Eb mérkőzésein is együtt szurkolt az atyákkal a magyar válogatottnak, a torna alatt pedig remekül fogyott fagylaltozójában a piros-fehér-zöld összeállítású, Juhász Roland kedvence fantázianevű fagylalt.

Legfrissebb hírek

Guinness-rekordokra tör a nagykanizsai sakkcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:56

Két meccs, egy esély? – jönnek az NB II-ért zajló osztályozó visszavágói

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 09:18

NB III: a visszavágóra hagyta a döntést a Nagykanizsa és a Karcag

Labdarúgó NB II
2025.06.01. 19:25

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:59

NB III: iksz a kécskei rangadón; egy meccs elmaradt; nőtt a Nagykanizsa előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 21:01

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43
Ezek is érdekelhetik