Két meccs, egy esély? – jönnek az NB II-ért zajló osztályozó visszavágói

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2025.06.08. 09:18
Vasárnap eldől, melyik két csapat jut fel a labdarúgó NB II-be; a Tiszakécske jó helyzetből várja a Mosonmagyaróvár elleni visszavágót, míg a Karcag és a Nagykanizsa parázs összecsapást vívhat.
 

Visszavágóra készülnek az NB III-as bajnokok a feljutásért folytatott rájátszásban, s bár a futballban minden megtörténhet, azért az hatalmas meglepetésnek számítana, ha az első mérkőzésen a Tiszakécske ellen gyengélkedő, 3–0-s vereséget szenvedő Mosonmagyaróvár idegenben harcolná ki az NB II-be jutást. Izgalmakat inkább a Karcag–Nagykanizsa meccs ígér, hiszen az első összecsapáson az alföldiek idegenben 2–2-es döntetlenre végeztek. A karcagiak első gólja Szakács Levente nevéhez fűződik.

 „Várjuk a  visszavágót, hiszen mindig pluszt ad, ha hazai pályán, a szurkolóink előtt léphetünk pályára – mondta Szakács Levente, a Karcag 19 éves csatára. – Ugyanúgy készülünk, mint bármelyik másik összecsapásra, de nyilván érezzük a meccs fontosságát, és persze a legjobb formánkat szeretnénk nyújtani. A nagykanizsai mérkőzés egyáltalán nem úgy indult, ahogy terveztük, viszont a csapat erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányban sem adtuk fel. Külön öröm, hogy gólt szereztem, ráadásul nagyon jókor jött a szépítés, a szünet előtt törtük meg a hazaiak lendületét, s ez adott újabb lökést a második félidőre. Sok néző jár a meccseinkre, várhatóan szép számú közönség lesz vasárnap is a lelátón, úgyhogy támogatásban nem lesz hiány. Ez volt az első teljes szezonom a felnőttek között, és rögtön bajnoki címet ünnepelhettem, persze  az igazi az lenne, ha ősztől egy osztállyal feljebb futballoznánk.” 

NB III, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Vasárnap     
17.00: Tiszakécske–Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–0
17.00: Karcag–Nagykanizsa – élőben az NSO-n!
 Az első mérkőzésen: 2–2

 

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47

U20-as vb-bronzérmes támadó pótolhatja a Csákvárról távozott gólkirályt – NB II-es felvezetés, 7. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 15:17

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 10:13

Tizennégy játékos és egy stábtag távozását jelentette be az NB II-es csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 08:49

A mezőny egyik legrégebbi és legstabilabb tagjaként várja a rajtot a Soroksár – NB II-es felvezetés, 6. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.16. 18:58

Kieső csapatok húzóembereivel próbálja stabilizálni védelmét a Budafok – NB II-es felvezetés, 5. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.15. 14:35

NB II: bajnok és kupagyőztes középpályást is igazolt a Karcag

Labdarúgó NB II
2025.07.15. 13:08

Ajkán gólkirály is segít, hogy ne az utolsó fordulón múljon a bennmaradás – NB II-es felvezetés, 4. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 18:20
Ezek is érdekelhetik