Klub-vb: 24 év után először lehet címvédés – rajt szerdán

Vágólapra másolva!
2017.12.06. 13:39
A házigazda egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazira és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával szerdán 18 órakor megkezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, melynek döntője jövő vasárnap lesz.

A két nagy esélyes, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid és a Libertadores Kupa-címvédő brazil Gremio kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára a tornán, amelyet 2009 és 2010 után harmadszor rendeznek az Egyesült Arab Emírségekben. A királyi gárda rekorderként eddig ötször nyerte meg a tornát, tavalyi diadalának megismétlésével 1993 óta először lenne címvédés. Akkor a brazil Sao Paulónak sikerült ez a bravúr.

A Real Madridban sokan harmadik diadalukat ünnepelhetnék ebben a sorozatban, ugyanis 2014-ben és tavaly is tagjai voltak a keretnek. Ezt megelőzően még 1960-ban, 1998-ban és 2002-ben ért a csúcsra a spanyol csapat. A Gremio 1983-ban hódította el a trófeát.

A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klubvilágkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb együttese csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazda szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Dél-Amerikából és Európából került ki a győztes, s olyan is csak háromszor – 2010-ben, 2013-ban és tavaly – fordult elő a kongói TP Mazembe, a marokkói Raja Casablanca és a japán Kasima Antlers révén, hogy más kontinenst képviselő csapat került fináléba.

A jogelőd klubvilágkupát is beleszámítva az eddigi 55 kiírásból 30-at európai, 25-öt dél-amerikai csapat nyert meg.

14. KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, ARAB EMÍRSÉGEK
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
December 6., 18.00 al-Dzsazira (arab emírségekbeli)–Auckland City (új-zélandi) x–x

NEGYEDDÖNTŐ
December 9., 14.00 CF Pachuca (mexikói)–Vidad Casablanca (marokkói) x–x
(2. mérk.)
December 9., 17.30 Az al-DzsaziraAuckland City mérkőzés győztese
Urava Red Diamonds (japán)
x–x
(3. mérk.)
AZ 5. HELYÉRT
December 12., 15.00 A negyeddöntő vesztesei x–x
ELŐDÖNTŐ
December 12., 18.00 Gremio (brazil)–a 2. mérkőzés győztese x–x
December 13., 18.00 A 3. mérkőzés győzteseReal Madrid (spanyol) x–x
A 3. HELYÉRT
December 16., 15.00 Az elődöntő vesztesei x–x
DÖNTŐ
December 16., 18.00 Az elődöntő győztesei x–x

 

Legfrissebb hírek

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
16 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

A világ legjobbjai csapnak össze az új klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.14. 10:31

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

Messi és a többiek: íme, a klub-vb A-csoportja

Klub-vb
2025.06.06. 14:17
Ezek is érdekelhetik