Marseille: Evrát azonnali hatállyal felfüggesztették

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 21:49
null
Nem kizárt, hogy Evra többet nem lép pályára a Marseille-ben (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Marseille a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub vezetősége azonnali hatállyal felfüggesztette Patrice Evrát, aki a Vitória Guimaraes elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzés előtt fejbe rúgta a csapat egyik szurkolóját.

A francia klub péntek este azt közölte, hogy a válogatott játékost beidézték kihallgatásra, ezt követően döntenek majd a további szankciókról.

Az 1–0-s portugál győzelemmel végződő El-összecsapás előtt a francia együttest elkísérő drukkerek a futballistákat szidalmazták a pálya mellett, mire – a közösségi médiás felületekre felkerült fotók és videók tanúsága szerint – a 36 éves Evra az egyik szurkolót fejen rúgta.

Az erőszakos cselekmény miatt a játékvezető kizárta a mérkőzésről a korábbi Juventus- és Manchester United-védőt, így ő lett az Európa-liga történetének első olyan futballistája, akit már azelőtt kiállítottak, hogy pályára lépett volna.

Az európai szövetség bejelentette, hogy Evrának a következő meccset biztosan ki kell hagynia, de valószínűleg hosszabb eltiltásra számíthat. Az esetleges további büntetésről a szervezet ellenőrző, etikai és fegyelmi bizottsága dönt majd jövő pénteki ülésén.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20
Ezek is érdekelhetik