UEFA: tanácsadó lett a portugálok legendája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 19:24
Luís Figo az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tanácsadója lett.

„Fantasztikus játékos volt, aki a pályán és azon kívül is példamutatóan viselkedett” – mondta Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke a portugálok korábbi klasszisáról. Hozzátette: Figót tiszteli a nemzetközi futballvilág minden szereplője, a korábbi középpályás óriási rutinja értékes hasznára válik az UEFA-nak.„Fantasztikus játékos volt, aki a pályán és azon kívül is példamutatóan viselkedett” – mondta Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke a portugálok korábbi klasszisáról. Hozzátette: Figót tiszteli a nemzetközi futballvilág minden szereplője, a korábbi középpályás óriási rutinja értékes hasznára válik az UEFA-nak.

„Rengeteg tapasztalatot szerezhetek, és képesnek érzem magam arra, hogy a tudásomat átadjam” – nyilatkozta Figo. Kiemelte: kiváltságosnak érzi magát, hogy munkatársként csatlakozhat az UEFA-hoz, ami 1990-ben, profi pályafutása kezdetén elképzelhetetlen lett volna számára.

Az UEFA szerdai közleménye szerint a 44 éves Figo a szervezet nagykövet-programjának lesz az egyik vezető tagja, valamint a labdarúgás technikai kérdéseit és szabályait megvitató különböző bizottságok munkáját segíti.

Figo 127 alkalommal lépett pályára a portugál válogatottban, két-két bajnoki címet nyert a Barcelonával, majd a Real Madriddal. Előbbi csapattal a Kupagyőztesek Európa Kupájában, utóbbi együttessel a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott, 2000-ben ő kapta az Aranylabdát.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 22:04

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Büntetést kapott az „UEFA Mafia” feliratú molinó miatt a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2025.09.19. 11:47

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51
Ezek is érdekelhetik