Klubvilágbajnokság: sorsoltak, a Real december 13-án kezd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 13:24
A címvédő Real Madrid az ázsiai földrész legjobbjával vagy az Auckland City–al-Dzsazira összecsapás győztesével játszik december 13-án a labdarúgó-klubvilágbajnokság elődöntőjében – derült ki a hétfőn, Abu-Dzabiban megtartott sorsoláson.

A torna december 6-án kezdődik, egyelőre egyetlen párosításban ismert mindkét résztvevő: a Henk ten Cate által irányított arab emírségekbeli al-Dzsazira – a szakember volt az MTK vezetőedzője, míg a Barcelonánál Frank Rijkaardot segítette – az óceániai térség legjobbjával, az új-zélandi Auckland Cityvel találkozik.

A december 9-i negyeddöntőben még csak a mexikói Pachuca részvétele biztos, ellenfele az afrikai Bajnokok Ligája-győztes lesz. A párharc továbbjutója az elődöntőben a Libertadores-kupa legjobbjával találkozik.

A Libertadores-kupa döntőjét november 29-én, az ázsiai BL fináléját november 25-én rendezik meg, míg Afrikában november elején (legkésőbb 5-én) avatnak bajnokot.

A klub-vb elődöntőjét december 12-én rendezik, a másodikat 13-án, a fináléra és a bronzmeccsre 16-án kerül sor. A torna nyolc találkozójából ötöt – közte a döntőt – Abu-Dzabiban, hármat el-Ajnban játszanak.

Legfrissebb hírek

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
Tegnap, 9:39

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

A Chelsea öngóllal búcsúztatta a Palmeirast a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.07.05. 05:00

Videó: gyászszünettel kezdődött a Fluminense–Al-Hilal meccs a klub-vb-n, Rúben Neves és Joao Cancelo nem bírta könnyek nélkül

Klub-vb
2025.07.04. 23:10

Véget ért az Al-Hilal menetelése, a Fluminense jutott a klub-vb elődöntőjébe

Klub-vb
2025.07.04. 23:09

A Real Madrid idénybeli 66. meccsével idénycsúcsot állított be

Spanyol labdarúgás
2025.07.02. 12:47

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55
Ezek is érdekelhetik