Románia: „Európából hozok feketéket, az afrikaiak nem civilizáltak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 17:14
Gigi Becali, a román labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő, korábban Steaua Bucuresti néven ismert FCSB elnöke egy televíziós műsorban rasszista kijelentéseket tett.

Becali annak kapcsán fejtette ki a véleményét, hogy elárulta, ajánlatot készül tenni Kévin Boliért, a bajnok Viitorul franciaországi születésű védőjéért.

Mint azt a tulajdonos elmondta, semmi baja sincs a fekete futballistákkal, ám csak olyat szerződtet, aki évek óta Európában játszik.

„Nincs velük gondom, négy-öt fekete jelenleg is tagja a csapatnak. Ez nem diszkrimináció. Az Európában játszó feketékkel nincs baj, ám Afrikából biztosan nem igazolok egyetlen játékost sem, nem vagyok hajlandó velük dolgozni, egyszerűen azért, mert csak a baj van velük, nem civilizáltak, nem alkalmazkodnak” – mondta Gigi Becali.

„Európában olyan feketékkel dolgozom, akik műveltek, az afrikaiak viszont nem tanultak. Európában vagyunk, szóval tök mindegy, feketékről vagy sárgákról van-e szó, de én csak olyan futballistával dolgozom, aki már európainak vallhatja magát” – tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2025.07.09. 22:41

Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

Minden más foci
2025.07.05. 21:34
Ezek is érdekelhetik