Női foci: keresett fotómodell a győriek új játékosa – képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 13:39
null
Alison Lemon a kamerák előtt is otthonosan mozog
Folytatja kerete megerősítését a Győri ETO női futballcsapata: a legújabb igazolás Alison Lemon, aki keresett fotómodell és a Barcelona torontói akadémiáján edzőként is dolgozik.
Alison Lemon
Alison Lemon

„A listát azzal kezdtük, hogy a hazai mezőnyben kiemelkedőnek számító, nemzetközi sikerekkel felvértezett Sipos Lilla, valamint az NB II egyik legkiválóbb gólvágójának számító Csötönyi Tímea érkezik. Utána a brazil kapus, Aline Villares Reis, valamint a portugál válogatott védekező középpályás, Adri Rodrigues leigazolásáról adtunk hírt" – írja az ETO.

Alison Lemon két szakágban is erős, a nagypályás karrierje mellett teremben is kiváló, tagja volt a kolumbiai világbajnokságon szereplő kanadai futsalválogatottnak – írja az ETO Facebook-oldala. Nagypályán az Erin Mills SC csatára volt – korábban ebben a klubban játszott a legutóbbi női BL-döntő két kanadai játékosa, Ashley Lawrence és Kadeisha Buchanan is. Lemon edzőként is dolgozik, rendszeres résztvevője az FC Barcelona torontói akadémiája programjainak, sőt, hogy ne „unatkozzon”, keresett fotómodell is…

A Győri ETO a nemrég véget ért szezonban épphogy lemaradt a dobogóról: a negyedik helyen végzett a női labdarúgó NB I-ben.

Legfrissebb hírek

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36

Vitális Milán: A kezünkben volt a mérkőzés

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 09:16

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 09:02

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik