Konföd. Kupa: a FIFA-elnök elégedett a videobíróval

Vágólapra másolva!
2017.06.20. 10:56
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino elégedett a videobírós rendszerrel, amelyet az oroszországi Konföderációs Kupa eddigi négy találkozóján már öt alkalommal használtak.

„Rendkívül elégedett vagyok vele” – utalt Infantino a játékvezetők legújabb technikai segítségére, amelyről azt a kijelentést tette, hogy az „a modern futball jövője”. Infantino a játékvezetők legújabb technikai segítségére, amelyről azt a kijelentést tette, hogy az „a modern futball jövője”.

„Láttuk, hogy a videobíró segített a játékvezetőknek meghozni a helyes döntést” – mondta a FIFA elnöke a hétfői Németország–Ausztrália (3–2) csoportmérkőzést követően, amelyen szintén használták a rendszert.

Az első forduló négy mérkőzése során összesen öt alkalommal alkalmazták a videobírót, minden esetben azt vizsgálták meg, hogy a gól szabályos körülmények között született-e. A speciális segítséget büntetők, illetve kiállítások megítélésekor is használhatják a játékvezetők.

A Konföderációs Kupa nemcsak a rendezés, hanem a videobírós rendszert tekintve is a 2018-as világbajnokság főpróbájának tekinthető.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Címlapsztori: repedések a vb-rendezők között

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:19

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Félresikerült kreatív döntés vagy nárcizmus? Gianni Infantino neve kétszer is felkerült a klub-vb trófeájára

Klub-vb
2025.06.09. 11:12

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54
Ezek is érdekelhetik