Hongkong: Vadócz is játszhat a Tottenham ellen

Vágólapra másolva!
2017.05.08. 14:45
Vadócz Krisztián csapatával, a hongkongi bajnok Kitchee SC-vel játszik barátságos labdarúgó-mérkőzést a Tottenham Hotspur.

A május 26-án sorra kerülő nemzetközi meccs is része az ünnepségsorozatnak, amit azért rendeznek, mert a korábbi brit gyarmat éppen húsz éve került ismét Kína fennhatósága alá.

„Nagy örömmel fogadtuk el a meghívást, hiszen visszatérhetünk Hongkongba, az egyik legjobb helyi csapattal játszhatunk, és részt vehetünk az évforduló ünnepén. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyre népszerûbbek vagyunk Ázsiában, következő látogatásunk jó lehetőség, hogy ismét találkozzunk a térségben élő hûséges rajongóinkkal” – nyilatkozta a londoni csapat vezetőedzője, Mauricio Pochettino a klub honlapján.

A Tottenham az angol Premier League második helyen áll, négy ponttal lemaradva a Chelsea mögött, de a Kékek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mert a 36. fordulóban hétfő este lépnek pályára.

A Kitchee SC a hongkongi élvonal utolsó fordulójában, szombaton 4–1-re legyőzte, így megelőzte az Eastern AA csapatát, ezzel megnyerte a bajnokságot. A döntőnek is beillő találkozón a magyar védekező középpályás szerezte az egyik gólt.

A csapatra még egy tétmérkőzés vár a mostani idényben, a South China elleni vasárnapi kupadöntő.

Az MTI érdeklődésére Kövesdi Viktor, a CMG menedzseriroda igazgatója elmondta, hogy Vadócz Krisztián is pályára léphet a Tottenham ellen, mert jelenlegi klubja a következő idényben is számít rá. Két alkalommal is egyeztettek már a vezetőkkel, vannak ajánlatai más csapatoktól is, de vonzó számára, hogy az új évadban az ázsiai Bajnokok Ligájában szerepelhetne. Hozzátette, a játékos jövője néhány héten belül eldől.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik