Argentína: egyetlen komoly kapitányjelölt van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.28. 10:05
null
Ismét összeállhat a Sampaoli, Beccacece kettős (Fotó: AFP)
Az Argentin Labdarúgó-szövetség elnöke, Claudio Tapia hivatalosan is megerősítette, hogy a megüresedett szövetségi kapitányi posztra Jorge Sampaoli, a Sevilla edzője az egyedüli jelölt.

 

Tapia csütörtökön elmondta, hogy Sampaoli az egyetlen olyan edző, aki igazán szóba jöhet az áprilisban menesztett Edgardo Bauza helyére, és a szövetség készen áll a Sevillával való tárgyalásokra.

Bauza csupán nyolc vb-selejtezőn ülhetett a kispadon, az 59 éves szakember 2016. augusztus elsején vette át a csapat irányítását, miután az addigi edző, Gerardo Martino a másodszor is elbukott Copa América-döntő után benyújtotta lemondását.

A nyolc vb-selejtezőn azonban csupán háromszor vezette győzelemre az együttest (Uruguay 1–0, Kolumbia 3–0, Chile 1–0), játszott két 2–2-es döntetlent Venezuela és Peru otthonában, és a braziloktól elszenvedett, sima 3–0-s vereség mellett kikapott otthon Paraguaytól (0–1), illetve Bolíviától idegenben (0–2). Argentína 14 forduló után 22 ponttal csupán az ötödik helyen áll a 2018-as világbajnoki selejtezők dél-amerikai csoportjában

Sampaolit – aki 2015-ben Chilével megnyerte a Copa Américát – 2018. június 30-ig köti szerződés spanyol klubjához, és állítólag az érdeklődőknek egy másfél millió eurós kivásárlási záradékkal is meg kell küzdeniük.

„Meggyőződésem, hogy ő az egyetlen ideális jelölt, de tiszteletben tartjuk, hogy a Sevillában dolgozik. De amint találkozunk, tárgyalni fogunk vele” – mondta Tapia. A spanyol As ugyanakkor úgy tudja, Sampaoli már megkezdte az egyeztetéseket a játékosokkal, hogy kikre számíthatna a júniusi ausztráliai és szingapúri túrán.

Az Olé szerint már az sem titok, hogy Sebastián Beccacece lehet ismét Sampaoli segítője, ezt a Deportivo Defensa y Justicia csapatának edzője meg is erősítette az argentin lapnak.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Debrecen helyett Sevilla – az andalúziai klub megtalálta új sportigazgatóját

Spanyol labdarúgás
2025.06.04. 22:21

Ángel Di María hazatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Minden más foci
2025.05.29. 21:51

Új sportágat talált magának a négyszeres Európa-liga-győztes spanyol futballista

Csupasport
2025.05.23. 17:09

A Barca diadala miatt megváltoztatták a Real Madrid meccsének időpontját, majd visszatáncoltak

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 12:01

Sorozatban tizedszer kapott ki a Valladolid; immár hat meccse nyeretlen a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2025.05.13. 23:33

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 20:39
Ezek is érdekelhetik